2017. november 24.

Kisterenyei centenárium: egy asszonygyűlés emlékére...

2017. november 25-e 100. évfordulója a több mint háromszáz kisterenyei asszonyt mozgósító, egy példaértékű és nemes cselekedetnek.
1917. őszén ez volt az első olyan megmozdulás, amelyen nők - asszonyok, a korlátozás, távoltartás ellenére lányok, sőt még férfiak is - tiltakoztak, a háború és annak pusztító hatása ellen. Magyarországon addig semmiféle ilyen jellegű eseményre - mely az akkori tanácsháza belső udvarában zajlott - nem volt még példa. A gyűlést, melynek eredeti célja az általános és titkos, nőkre is kiterjedő választási jog megszerzésének előmozdítása, a béke mielőbbi megteremtésére irányuló törekvés és követelések érvényesítése volt, a főszolgabíró, a jegyző, és a pap sem nézték jó szemmel. A nagy létszámú csendőrlaktanya, az agresszív megtorlástól való félelem sem tudta megakadályozni a gyűlés megtartását, nem befolyásolta annak hevületét. A lelkes hangvételű buzdító jellegű beszéd után a népviseletbe öltözött tömeg énekszóval kísért tűntető felvonulást rendezett Kisterenye főutcáján. 
E merész cselekedet emlékére 1967-ben - az ötven éves évfordulóra - az akkori tanácsháza falára emléktáblát helyeztek el. A 80-as években az élők sorában volt még pár olyan idős néni, aki annak idején e jeles események lelkes résztvevője, tanúja volt. Ezek a bátor nők nem mindennapi tettükkel örökre bevésték nevüket a történelembe. 

Eredetileg ezt az írásomat küldtem a Nógrád Hírlap szerkesztőségébe - ami ebből megjelent ahhoz részemről no comment!