2013. június 24.

Nógrádi Népújság XVI. évf. 26. szám 1960. március 30.

3.p.”Kvarclámpát kaptak a kisterenyei bányászok”
„Bányászaink élet- és munkakörülményeinek megjavítására, egészségük védelmére mind nagyobb gondot fordít népgazdaságunk. Tröszti szinten ebben az évben is meghaladja a 2,5 millió forintot az az összeg, amelyet a dolgozók egészségvédelmére költenek. Ebből az összegből már meg is érkezett az első igen jelentős felszerelés. A Kisterenyei Bányaüzem üzemorvosi rendelőjébe beszerelték a szénmedence első kvarclámpáját, amely több betegség megelőzésére, gyógyítására nagyon alkalmas.A kisterenyei bányászok a kvarc-lámpát örömmel fogadták, s már az első napokban is nagy számban vették igénybe.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése