Nógrád XXIV. évf. 294. szám 1968. december 15.

4.p.”Műterem látogatás –Tiszafa, körtefa, vasfa”      -  P.L.  -

„-Igor, gyertek beljebb… Gyertek már! – kiáltja oroszul a tolmácslány és befelé mutogat a benczurfalvi műterem ajtaján. Igor mással van elfoglalva. Hárman állnak a műanyaggal bevont, emeletmagas fatörzsből kifaragott Lenin-szobor előtt. Szasa Morovec művészettörténész, Igor Orlov festő- és Borisz Trofimov grafikus. Szótlanul állnak, szemmel bontogatják, a képzelet finom pengéivel óvatosan lefejtik a műanyagtakarót a roppant alakról. Igor mozdul elsőnek. A többiek utána lépnek. Először a képek jöttek.Az alkotások megelőzték – ideérkezésében persze az alkotókat. Igor Orlov és Borisz Trofimov képeivel előtt találkozott a salgótarjáni közönség, mint a fiatal szovjet képzőművészekkel. Aki látta a salgótarjáni művelődési központ üvegcsarnokában bemutatott – fiatal szovjet képzőművészek alkotásaiból összeválogatott tárlatot, biztosan sokáig emlékszik majd egy képre. Igor Orlov alkotása: A nyár című nagyméretű olaj az egyik legtöbbet csodált, és ami elég ritka, a közönség és a szakemberek által egyformán népszerűnek értékelt kompozíció volt. …
Néplélek tiszafából
Igor, Borisz, Szása alig figyel a tolmácsra, aki Pista bácsi jellegzetesen tömör mondatait fordítgatja. Nem kell itt szavakkal birkózni, közös nyel a készülő alkotás – a salgótarjáni partizánemlékmű modellje – kerüli ácsorgás, topogás. Fegyvert markoló, bátran előrelépő alak. Ezt kivételesen nem fából faragja, plasztelinbe mintázza a benczurfalvi szobrász.’Azért mintázom síkokba a felületet, mert ez a szobor lemezekből lesz összehegesztve. Most egy méter harminc centiméter a magassága, de ha felállítják négyszer nagyobb lesz. Nem sokáig állunk a kisebbik, fűtött teremben. Pista bácsi szelíden tereli a társaságot oda, ’Ahol a dolgai vannak’ – Hideg fogja körül a körtefából, tiszafából, mindenféle keményfából kibontott fényes meg matt, kicsi és nagyobb szobrokat. Rjepinről beszélünk, aki kortársa, barátja volt a műterem egykori tulajdonosának, a magyar piktura kiemelkedő alakjának, Benczur Gyulának. Hatalmas ez a hideg terem, mégis nehezen mozog benne ennyi ember. Minden sarok, szeglet, pódium és posztamens tele van szobrokkal, bányász – meg kőalakokkal.

-Most új sorozatot csinálok – mondja Szabó István. Nem jön beljebb, az ajtó közelében áll, botra támaszkodik.Mostanában mindig itthon találják a látogatók. ’A baleset óta kevesebbet járok el. Többet dolgozom.’ Ülni nem tud, szívesebben áll, jobban esik. Közben a kéznek foglalkozni kell valamivel. Már faragja az új sorozatot. A régi, a kétszázéves bányászkodás történetének megjelenítése több mint száz, fából készült szoborból, domborműből áll. Az a sorozat másfél évig vándorolt a Szovjetunióban. Most tíz napit ott utazgattam én is. Mondják, sokat megvásároltak belőle kint.Megörökítette a munkás legnagyszerűbbikét, most keményfába faragja a lassan tűnő-vesző népviseletet, tiszafába vési a korral újuló, változó népéletet, szokást. Már láthatók az új sorozat ’körvonalai’. 
Felismerhetők abban a két tucatnyi, félig megmunkált alakban, amelyek így is megmutatják már: ez egy kenyeret szelő, ez egy korsót magához szorító, táncoló varsányi, bujáki, rimóci, etesi leány, vagy legény. ’Naiv realizmus’ –mondta valaki, miután megnézte a régebbi és a legújabb szobrokat. Igaz. A legnemesebb értelemben. Egy népet tanít a szépre, saját értékeinek meglátására-őrzésére.Vasfából akarat.Figyelem a kereket. Nem sokáig állják meg, hogy ne simítsanak rá egy-egy finomra munkált részletre. Morozov azt kérdezi, milyen fából készül a Madách-portré?’Tiszafából’. ’Milyen az?’ ’Nehéz elmondani, legnehezebb megmutatni, egyre kevesebb van már belőle. Jó fa, mert kemény. Tiszafa’.Mielőtt felmegyünk a lakásba, megnézzük a terasz mozaikját. Ezt is Szabó István készítette.
Igor egészen lehajol, nézi a furulyázó alak kőszíneit. Pista bácsi sorra érinti a sima köveket a gumivégű bottal. ’Ez piszkei vörös márvány. Ez a fekete is, mind hazai kő’.Milyen a vasfa? Nem tudom az-e, vagy valami más, a ’hivatalos’ neve? Valamikor az újpesti hajógyárban találkoztam a trópusokról származó vasfával. Barna volt, mint a csokoládé, kemény, akár a vas és nehéz. Elmerült a vízben. Régen volt, nem emlékszem mire használtuk, de az biztos, hogy a hajógyártáshoz kellett.
Borisz, Szasa és Igor csak azt mondják a búcsúzáskor: ’Szeretnénk ilyen idős korunkban ennyit dolgozni.’Megtanulták, hogyan kell a vasnál maradandóbb anyagba faragni egy hosszú alkotó-élet munka-akarását.

”8.p.”Kik nyertek a NÓGRÁD-totón?"
„Tegnap délután négy órakor tartottuk meg a NÓGRÁD Szerkesztőségének klubjában a ’Nyílik a rózsa’ népdal- és magyarnóta vetélkedő döntője alkalmából indított totópályázat sorsolását. ……A világvevő rádiót, az OTP megyei igazgatóságának ajándékát Radasovszki Ilona, Kisterenyén lakó gimnazista nyerte meg. …”