2013. október 5.

Nógrád XXI. évf. 179. szám 1965. július 31.



5.p.”Még egyszer a kisterenyei bisztró építéséről”

„Július 17-én az Olvasók fórumában megjelentettük a tanács vb-elnökének, valamint Márföldi Gyulának levelét: Nagyobb körültekintéssel… címmel. A levél írói a Nógrád megyei Vendéglátó Ipari Vállalatot marasztalták el a bisztró építésével kapcsolatban felmerült ideiglenes megoldásokért.

Így kifogásolták a fagylalt ellátást, a villanyvilágítás hiányát, valamint bíráló hangon nyilatkoztak az átépítéssel kapcsolatos nehézségekről is. A cikk megjelenére után a Vendéglátó Ipari Vállalat, valamint a vállalat kisterenyei üzemegységének vezetője levélben megkereste a szerkesztősége, hogy közölje: nem ért egyet az abban szereplő bírálattal.

A levelek vétele után a szerkesztőség a helyszínen megvizsgálta a valóságos helyzetet, s most közöljük észrevételeinket.

Kisterenye községben valóban 1962. évben született egy vb. határozat, miszerint a Vendéglátó Ipari  Vállalat kezelésében lévő cukrászüzem, cukrászda és italbolt működésének megszüntetésével egy – mai követelményeknek megfelelő, étkezést is biztosító – egységet kell létrehozni. E három üzemegység korszerűsítésére vonatkozó tervdokumentációk 1964. februárjában készültek el. A szükséges pénzügyi fedezet biztosított volt, azonban a jó minőségű ivóvíz híján csak ez évben kapott a vállalat építési engedélyt. Így július 5-én vette kezdetét az átépítési munka. S hogy az ilyen hosszú időt vett igénybe, nem a Vendéglátó Ipari Vállalatot terheli a felelősség. Nem felel meg a valóságnak az a megállapítás, hogy a vállalat nem gondoskodott a villanyvilágításról. Július elsején ugyanis a vállalat 2139/1965. sz. levelében megrendelte az ÉMÁSZ-nál a villanyvezeték átépítését. Mire az ÉMÁSZ dolgozói az épület áramtalanítását elvégezték, de oszlop hiányában nem tudták a kérdéses helyiséget az áramszolgáltatásba bekapcsolni. Egyébként a gyertyával való világításra szükség sincs, mivel a kiszolgálást a nappali órákra korlátozta a vállalat.

A fagylalt ellátást helyiség hiányában nem lehetett biztosítani, de ettől függetlenül korlátlan mennyiségben kapható Kisterenyén cukrászsütemény, jégkrém, jégrúd.

A továbbiakban téves az a beállítás, hogy a vállalat csak a törkölypálinka eladását biztosítja, mert egy hét forgalmát vizsgálva megállapították: 25 hl. sört, több száz üveg hűsítő italt, gyümölcslevet, több száz üveg palackos sört, trafikárut, csokoládét, büfécikkeket adott el a vállalat az ideiglenes megoldás keretében.”


5.p.”Nyitány az NB II-ben”  - T. A.  –

„Kisterenyei Bányász

Kieső zónába lenni kellemetlen dolog. Ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy a kisterenyei csapat ’megérdemelten’ tanyázik a 14. helyen, - gyenge játéka alapján - , akkor bizony azt kell mondani, sok a tennivaló. Igaz, a 10. helyezett Nagybátonytól csak két pont választja el az együttest. Ez azonban nem lehet fokmérő. A Kisterenye jól kezdett a tavaszi idény elején, aztán rapszodikusan szerepelt. Az biztos, hogy sokszor balszerencse kísérte a csapatot, de azt is meg kell jegyezni, hogy a tavaszi idény utolsó mérkőzésein már fáradt együttes benyomását keltette a bányász-csapat.

Kisterenyén fordult elő az a kellemetlen eset, hogy a csapat kapusa, Csernák két esetben is súlyos sérülést szenvedett és ilyenkor mezőnyjátékos védte a kaput. Mit tehetett az edző, Szabó László? Elsősorban azt, hogy igyekezett a védelmet megerősíteni, és ’minél kevesebb gólt kapni’ jelszóval küldte pályára a fiúkat. Ez csak részben volt jó, hiszen három mérkőzésen is megbosszulta magát a védekező taktika. Az utolsó öt percben összeroppant a csapat és mindkét pontot elveszítették.

Szabó edző az őszi idényben a kisterenyei labdarúgás fiataljaival foglalkozik majd, az ifjúságiak és a tartalékcsapat játékosainak edzését vezetik. Az új edzőtől, Szabó Istvántól sokat várnak Kisterenyén, elsősorban azt, hogy eredményes, jó stílust alakított ki és megfelelő legyen a játékosok erőnléte. Az utóbbira nagy szükség van, hiszen ennek hiánya jelentkezett a tavaszi forduló mérkőzésein. Ha a játékosok lelkiismeretesen készülnek minden mérkőzésre, akkor az új edző vezetésével a jóhírű Kisterenyei Bányász elkerülheti a kiesést és jövőre is az NB II-ben küzdhet. Erre minden reális alap megvan.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése