1.p.”A kisterenyei
bányászasszonyok felhívása.”
„….A
kisterenyei bányatelep asszonyai december 18-ig a vietnami hetek ideje alatt
családlátogatásokat tartanak. … A kisterenyei bányászasszonyok remélik, hogy
felhívásuk széles körben visszhangra talál a megyében.”
1.p.”Egyesül a mizserfai és
Kisterenyei Bányaüzem.”
„A
Kisterenyei Bányaüzem, mint önálló egység a jövő év elején megszűnik,
szervezetileg beleolvad a Mizserfai Bányaüzembe. Ezt a döntést a fejlődés, az
élet hozta magával. Kisterenye egye aknái már kifogytak és termelése
fokozatosan csökkent, ma már van olyan aknaüzeme a trösztnek, ami egymaga
többet termel, mint ez a bányaüzem. A gazdaságosság egyik feltétele, hogy
szervezetileg úgy alakítsák a termelőegységeket, ahogy legcélszerűbb, tehát
minél kevesebb járulékos költség terhelje a szén önköltségét.
A
tervekben aknák összevonása is szerepel. A jelenleg Kisterenyéhez tartozó
Tordas-aknát a szomszédos mizserfai György és Gyula aknákkal Tordas
elnevezéssel egy aknaüzemmé szervezik.
A jelenleg kisterenyei úgynevezett Újlak,
valamint a Pócsháza-Csiga- aknákat is összevonják.
Az
összevonás a bányászokat egyáltalán nem érinti. Megtakarítás elsősorban az
alkalmazott létszámból várható. Az átszervezéssel természetesen áthelyezésekre
is sor került. A tröszt és a bányaüzem illetékesei azt tartják, hogy lehetőleg
mindenki a lakóhelyéhez legközelebb kapjon beosztást. A felszabaduló
alkalmazotti létszám egy részét termelő munkára irányítják. A terv
végrehajtásával kapcsolatos részletkérdésekkel még most foglalkoznak.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése