2013. november 8.

Nógrád XXII. évf. 241. szám 1966. október 11.



3.p.”Öt bányászüzem közül csak három teljesítette esedékes tervét.”
„…Az öt bányaüzem közül három: Mizserfa, Kisterenye és Nagybátony teljesítette túl időarányos tervét. A három élenjáró üzem több mint húszezer tonnát pótolt Mátranovák és a Zagyvai Bányaüzem elmaradásából, de az is kevés volt a tröszti tervteljesítéshez. …
…. Kisterenyén Csigakút, … kivételével túlteljesítették az időarányos tervet.”

5.p.”Huszadik mérkőzésen veretlen a Kisterenye.”
„Kisterenyei Bányász – Bp. Postás 2:2
Budapest, 150 néző
…A 10. percben Darvai csúnyán megrúgták, tízperces ápolásra szorult. … Ennek ellenére a Kisterenye vette át a játék irányítását, de gólt csak a 44. percben tudtak elérni, amikor Nagymajdon 16 méterről küldött szabadrúgása a sorfal mellett a hálóban kötött ki. …
… Kisterenye továbbra is tartja első helyét az NB III. Északi csoportjában. A csapatnak ez volt a huszadik mérkőzése, hogy nem szenvedett vereséget.”

6.p.”Hírek."
„-Új javítóműhely épül a Kisterenyei Állami Gazdaságban nyolcszázezer forintos költséggel. A téli gépjavítást már a korszerű műhelyben végezhetik a szerelők.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése