4.p.”Mert szívünkben él a dal
szeretete” - V. Kiss Mária -
„…Mindig
zenész akartam lenni. A zene szeretetét útravalóul a családban kaptam. Apám,
aki kántortanító is volt Kisterenyén sokat muzsikált otthon, sokszor ültetett
maga mellé, amikor zongorázott. …
…Kajárik Sándor 1943-től gyűjti a
népdalokat. …”
5.p.”Kisterenyén népesedik a
határ” - B. J. -
„Ha
lassan is, de fokozatosan benépesedik a kisterenyei határ. Igaz, ha a Nap süt,
a parasztember nem a naptárt nézi, hanem azt keresi, mit kell tenni? …
…Kisterenyén
a Vörös Október Termelőszövetkezetben sem találtuk íróasztalánál Némedi Zoltán főagronómust.
-Motorral
indult, ki tudja melyik táblán van most – kaptam a felvilágosítást Kántor János elnöktől.
-Itt
is megkezdődött valami, ami az idei termés megalapozását jelenti. Tóth Oszkár üzemgazdász közben arról
tájékoztat, hogy milyen tervszámokat alakítottak ki az idén. …
…A
háromszáz hol őszi búza jó, mondhatom a tavalyinál is jobban telelt – mondja az
időközben megérkezett főagronómus, majd így folytatja – Ami műtrágya kerül, azt
már az ősszel kiszórtuk. Szépen fejlődnek az őszi vetések. Az eddigi
tapasztalat szerint kifagyás nem volt. A lucernás területet fejtrágyáztuk. …
…-Az
ősszel sikerült minden területet felszántanunk. A talajt eldolgoztuk,
előkészítettük úgy, hogy szombaton reggel kezdődhet a vetés. A tervben 124 hold
tavaszi árpa szerepel. Ezenkívül 80 hold kukoricát vetünk majd, elsősorban
saját igény kielégítésére, és arra, hogy tápot is tudjunk cserélni – mondja a
főagronómus. …
…A
szövetkezetnek egyébként két jelentős melléküzeme is van. A fúrórészlegből az
idén mintegy 5 milliós bevételt számítanak. Ezenkívül a kisterenyei téglagyár a
szövetkezet kezelésébe került az elmúlt évben. Itt is tavasz van már, mert
megkezdődött a nyers tégla gyártása. …
…Sajnos,
sok az elhasználódott, márt teljesen amortizálódott erőgép. …
…Nem
nagy szövetkezet a kisterenyeit Vörös Október, de jól számba vették a
lehetőségeket és ezek szerint valósulnak meg a tervek. A vetést már
megkezdték.”
8.p.”Börtönbe kerül a verekedő
Sz.” - (ács)
-
„Italozásairól,
verekedéséről nevezetes Kisterenyén Sz. E. (V) 31 éves foglalkozásnélküli. …
November 11-én történt, hogy hat fél konyak és négy üveg sör után Sz. a
kisterenyei vasútállomás restijében megtámadott egy férfit. …”
„-Csinosodik
a Bisztró. Kisterenyén hamarosan megkezdik a 39-es bisztró tatarozását.
Kívülről-belülről is felújítják, csinosítják a vendéglátóegységet.”