4.p.”Műterem
látogatás –Tiszafa, körtefa, vasfa” - P.L. -
„-Igor, gyertek beljebb… Gyertek már! –
kiáltja oroszul a tolmácslány és befelé mutogat a benczurfalvi műterem ajtaján.
Igor mással van elfoglalva. Hárman állnak a műanyaggal bevont, emeletmagas
fatörzsből kifaragott Lenin-szobor előtt. Szasa Morovec művészettörténész, Igor
Orlov festő- és Borisz Trofimov grafikus. Szótlanul állnak, szemmel
bontogatják, a képzelet finom pengéivel óvatosan lefejtik a műanyagtakarót a
roppant alakról. Igor mozdul elsőnek. A többiek utána lépnek. Először a képek
jöttek.Az alkotások megelőzték – ideérkezésében
persze az alkotókat. Igor Orlov és Borisz Trofimov képeivel előtt találkozott a
salgótarjáni közönség, mint a fiatal szovjet képzőművészekkel. Aki látta a
salgótarjáni művelődési központ üvegcsarnokában bemutatott – fiatal szovjet
képzőművészek alkotásaiból összeválogatott tárlatot, biztosan sokáig emlékszik
majd egy képre. Igor Orlov alkotása: A nyár című nagyméretű olaj az egyik
legtöbbet csodált, és ami elég ritka, a közönség és a szakemberek által
egyformán népszerűnek értékelt kompozíció volt. …
Néplélek tiszafából
Igor, Borisz, Szása alig figyel a tolmácsra,
aki Pista bácsi jellegzetesen tömör mondatait fordítgatja. Nem kell itt
szavakkal birkózni, közös nyel a készülő alkotás – a salgótarjáni
partizánemlékmű modellje – kerüli ácsorgás, topogás. Fegyvert markoló, bátran
előrelépő alak. Ezt kivételesen nem fából faragja, plasztelinbe mintázza a
benczurfalvi szobrász.’Azért mintázom síkokba a felületet, mert ez a
szobor lemezekből lesz összehegesztve. Most egy méter harminc centiméter a
magassága, de ha felállítják négyszer nagyobb lesz. Nem sokáig állunk a kisebbik, fűtött teremben.
Pista bácsi szelíden tereli a társaságot oda, ’Ahol a dolgai vannak’ – Hideg
fogja körül a körtefából, tiszafából, mindenféle keményfából kibontott fényes
meg matt, kicsi és nagyobb szobrokat. Rjepinről beszélünk, aki kortársa,
barátja volt a műterem egykori tulajdonosának, a magyar piktura kiemelkedő
alakjának, Benczur Gyulának. Hatalmas ez a hideg terem, mégis nehezen mozog
benne ennyi ember. Minden sarok, szeglet, pódium és posztamens tele van
szobrokkal, bányász – meg kőalakokkal.
-Most új sorozatot csinálok – mondja Szabó
István. Nem jön beljebb, az ajtó közelében áll, botra támaszkodik.Mostanában mindig itthon találják a látogatók.
’A baleset óta kevesebbet járok el. Többet dolgozom.’ Ülni nem tud, szívesebben
áll, jobban esik. Közben a kéznek foglalkozni kell valamivel. Már faragja az új
sorozatot. A régi, a kétszázéves bányászkodás történetének megjelenítése több
mint száz, fából készült szoborból, domborműből áll. Az a sorozat másfél évig
vándorolt a Szovjetunióban. Most tíz napit ott utazgattam én is. Mondják, sokat
megvásároltak belőle kint.Megörökítette a munkás legnagyszerűbbikét,
most keményfába faragja a lassan tűnő-vesző népviseletet, tiszafába vési a
korral újuló, változó népéletet, szokást. Már láthatók az új sorozat
’körvonalai’.
Felismerhetők abban a két tucatnyi, félig megmunkált alakban,
amelyek így is megmutatják már: ez egy kenyeret szelő, ez egy korsót magához
szorító, táncoló varsányi, bujáki, rimóci, etesi leány, vagy legény. ’Naiv
realizmus’ –mondta valaki, miután megnézte a régebbi és a legújabb szobrokat.
Igaz. A legnemesebb értelemben. Egy népet tanít a szépre, saját értékeinek
meglátására-őrzésére.Vasfából akarat.Figyelem a kereket. Nem sokáig állják meg,
hogy ne simítsanak rá egy-egy finomra munkált részletre. Morozov azt kérdezi,
milyen fából készül a Madách-portré?’Tiszafából’. ’Milyen az?’ ’Nehéz elmondani,
legnehezebb megmutatni, egyre kevesebb van már belőle. Jó fa, mert kemény.
Tiszafa’.Mielőtt felmegyünk a lakásba, megnézzük a terasz
mozaikját. Ezt is Szabó István készítette.
Igor egészen lehajol, nézi a furulyázó alak
kőszíneit. Pista bácsi sorra érinti a sima köveket a gumivégű bottal. ’Ez
piszkei vörös márvány. Ez a fekete is, mind hazai kő’.Milyen a vasfa? Nem tudom
az-e, vagy valami más, a ’hivatalos’ neve? Valamikor az újpesti hajógyárban
találkoztam a trópusokról származó vasfával. Barna volt, mint a csokoládé,
kemény, akár a vas és nehéz. Elmerült a vízben. Régen volt, nem emlékszem mire
használtuk, de az biztos, hogy a hajógyártáshoz kellett.
Borisz, Szasa és Igor csak azt mondják a
búcsúzáskor: ’Szeretnénk ilyen idős korunkban ennyit dolgozni.’Megtanulták, hogyan kell a vasnál maradandóbb
anyagba faragni egy hosszú alkotó-élet munka-akarását.
”8.p.”Kik
nyertek a NÓGRÁD-totón?"
„Tegnap délután négy órakor tartottuk meg a
NÓGRÁD Szerkesztőségének klubjában a ’Nyílik a rózsa’ népdal- és magyarnóta
vetélkedő döntője alkalmából indított totópályázat sorsolását. ……A világvevő rádiót, az OTP megyei
igazgatóságának ajándékát Radasovszki
Ilona, Kisterenyén lakó gimnazista nyerte meg. …”
