3.p.”Kiválóan dolgozik a
Kisterenyei fűtőház” - B.
J. -
„A
mozdony felfűtve, ’bevetésre vár’ Kálkápolna vagy Mátranovák lesz az úti cél. A
kezelőszemélyzet még az utolsó simításokat végzik olajos ronggyal ’csutakolják
’ a mozdonyt, akár lovász a lovat. Átvizsgálják még egyszer a hatalmas masinát,
rendben van-e minden, mert ha nincs ’fekve’ maradhat a pályán. Kötelesség, de
talán ennél is több: beidegződött szokás ez minden indulás előtt.
A
műhelyben több mozdony is áll. Javítanak a szakemberek, a szerelők. Nem nagy
üzem a MÁV kisterenyei fűtőháza, vontatási főnöksége, csak egy láncszem az
ország vasúti vérkeringésében. Munkája mégis fontos, ahogy kiderült, erős
láncszem is. Az egyik ember munkája része, feltétele a másikénak, és talán
ebből fakad a jó összhang. A szocialista brigádmozgalomban 18 brigád vesz részt
és igen jelentős társadalmi, gazdasági erőt képvisel. A fő törekvés, hogy
gazdaságosabb legyen a munka, kisebb az önköltség, jobb a minőség.
Nem
véletlen, hogy a vontatási főnökség a döntések előtt támaszkodik a szocialista
brigádok véleményére. Az is igaz, hogy a vezetőkkel szemben támasztott igények
is egyre nagyobbak. A szocialista brigádok feltárják és szóvá teszik a hibákat
és segítenek is az akadályok elhárításában. Az idén a tavalyi eredmények
alapján egy arany- hat ezüst-, ugyanennyi bronzérmes és két okleveles brigád
szerepel már a nyilvántartásban.
Hasznosak
a havi brigád-, és a negyedévenkénti brigádvezetői tanácskozások, amelyek
csakúgy, mint az aktív termelési tanácskozások, jó feltételei a munkának. Az
eredmények számszerűen is a fejlődést tanúsítják. Tavaly csaknem háromszor
annyi újítási javaslat született, mint a megelőző évben. Az újításokból
származó megtakarítás megnégyszereződött.
A
balesetek száma és a miattuk kiesett idő is jelentősen csökkent. A verseny
nemcsak a jobb eredményekért, de egyben a Kiváló Főnökség megtisztelő cím
elnyeréséért is folyik. A szintet túlteljesítették. A gazdaságos mozdony kihasználási
tervet 106,5 százalékra teljesítették éves átlagban, ugyanakkor az üzemeltetési
költségekből 5,7 százalékot megtakarítottak. Az időszakos karbantartási tervet
teljes egészében teljesítették és a javítási idők csökkentésével még
többletmunkát is vállaltak. A minőségre sem volt panasz.
A
vasút nagyon kényes üzem. Itt a fegyelem a lelke mindennek. A kisterenyei
vontatási főnökség dolgozói ezt nagyon komolyan veszik.
Nem
véletlen, hogy az utazószemélyzet hibájából nem fordult elő kazánsérülés. A
nevek mellett azt a beírást is hiába keresné bárki, hogy szolgálatképtelenség
miatt valakit is haza kellett küldeni. A fegyelemre ezek talán a legjobb
mutatók.
A
Kiváló Főnökség megtisztelő cím elnyerésében reménykednek. Eredményei alapján
érdemet szereztek rá, hogy mások, a versenytársak még jobb eredménnyel nem
rukkoltak ki. Érdemüket persze ez sem csorbíthatja.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése