2014. március 24.

Nógrád XXVII. évf. 161. szám 1971. július 10.

7.p. Akik a vártnál jobban szerepelnek"   -  Dr. Jaeger Ede  -
"Kisterenyei Bányász - St. Üveggyár
Az NB II-es röplabda bajnokság tavaszi idénye befejeződött. A megye öt NB-s csapata közül a vártnál jobban szerepelt a Kisterenyei Bányász együttese. ...
...A helyezéssel elégedettek. Molnár László edző elmondotta, hogy a pillanatnyi játékosállomány miatt új csapatot kellett építeni. A megfelelő ütőerőt sikerült biztosítani, de hiány van előkészítőből és feladóból. Az előkelő helyezés megszerzésében döntő szerepet játszott, hogy a csapatszellem kifogástalan. Zsidai, Szabó és Kovács beváltotta a szerepléshez fűzött reményeket. Időnként kitűnő játékkal rukkoltak ki, bár egy-egy teljesítmény után váratlanul visszaestek. Hazai mérkőzéseken a várakozásnak megfelelően, idegenben gyengébben szerepeltek.
Nem tartanak nyári szünetet. Heti két edzésen vesznek részt, a látogatottság megfelelő. Örvendetes, hogy ősszel már Tóthné és Szomoráné is a csapat rendelkezésére áll. Remélik, hogy Rékasi is formába lendül. Felkészülésüket szolgálja, hogy augusztus 6-8 között a szlovákiai Zólyomban nemzetközi tornán vesznek részt. Kisterenyén augusztus 15-én Mátra Kupa viadalt rendeznek. Augusztus végén Szegeden indulnak versenyen. A csapatot szeretnék úgy összekovácsolni, hogy izgalom nélkül elkerüljék a kiesést. Eben bízik Molnár László edző és Vaspál Vilmos szakosztályvezető."

8.p."Kisterenyei pillanatok"   -   Koós Kálmán   -
"Mi, kisterenyeiek nagyon szeretjük községünket. Örültünk neki, amikor megkapta a nagyközségi rangot. Évről évre forgalmasabb a közlekedése, jobb az ellátás. Egyre több ház épül. A régi község körül új települések keletkeznek, korszerű vízellátással, modern, nagy ablakos, szép épületekkel. A Mátra hegység vonulata pedig szépen koronázza a települést.
A sok új és szemmel látható fejlődés mellett, vannak még gyors segítségre szoruló dolgok. A Kossuth Lajos utca szinte minden pontja 'SOS'-t kiált. A vízlevezető árkok gondozatlanok, az úttest söpretlen. Holott a Kossuth Lajos út Kisterenye legforgalmasabb útvonala.
Az is nagyon várjuk, hogy a kastélyépületet mielőbb rendbe hozzák, mert külső falai omladoznak és az eső minden oldalról mossa. Említést kell még tenni az állomás felé vezető Lenin útról. Az út hosszának egyik fele hepe-hupás földút. Fontos volna a híd bővítése, amely már szűkösnek bizonyul. Sok helyütt sárosak még Kisterenyén az utcák. Közös összefogással és a tanács irányításával, segítségével minden bizonnyal szebbé, rendezettebbé tudnánk tenni községünket."

Nógrád XXVII. évf. 160. szám 1971. július 9.

8.p.”Hírek”
„-Kisterenyén, a Vöröskereszt I. sz. körzetének vezetői július 17-én találkozót rendeznek, amelyre meghívják a szervezet valamennyi tagját: 150-160 személyt. Korábban a MEZŐGÉP-nél dolgozó vöröskeresztes aktívák részére szerveztek kirándulást a gyáregység vezetőinek segítségével.

-Tizennégy fiatal jelentkezett, s nyert felvételt a következő tanévre a kisterenyei fűtőháznál a járműlakatos szakma tanulására.”

Nógrád XXVII. évf. 159. szám 1971. július 8.

7.p.”Taliga ősszel is játszik”
„A Kisterenyei Bányász NB II-es labdarúgócsapat – mint tegnap Forgách Simon sportköri elnök elmondotta – alacsonyabb és magasabb osztályból három-négy játékost kíván leigazolni. …Elterjedt hír, hogy Taliga Ferenc abbahagyja, és edző lesz. Az elnök elmondotta, hogy a csapat karmesterére ősszel is számítanak. … A szakosztály vezetésében nincs változás. Dávid Róbert edző szerződése 1972 nyaráig szól, munkájával elégedettek és remélik, hogy a továbbiakban is a Kisterenyei Bányász szakmai munkáját irányítja – közmegelégedésre.”

8.p.”Vasutasnap”
„….Ugyanezen a napon Kisterenyén, a vontatási főnökségen is megrendezik a vasutas napi ünnepséget. Az ünnepségen négy dolgozó kapja meg a Kiváló Dolgozó jelvényt, és átadják a törzsgárda arany, ezüst, illetve bronz fokozatát is, és az ezzel járó pénzjutalmakat.”

8.p.”Hírek”
„-A vietnamiak megsegítésére. A Kisterenyei fűtőház nődolgozói 360 csillagból álló takarót készítettek a vietnami gyerekek részére. A miskolci igazgatóság szakszervezeti bizottsága eljuttatott ajándékokat a vasutasnapon továbbítják a SZOT elnökségéhez.”

Nógrád XXVII. évf. 158. szám 1971. július 7.

3.p.”Aratnak Kisterenyén”  - Osgyáni Lajosné  -
„Tegnap megkezdték az aratást Kisterenyén, a Mátraaljai Állami Gazdaság 2-es kerületében. Demény Jánossal az üzemegység vezetőjével beszélgettünk, sikerült-e kellőképpen felkészülni a nagy munkára?
-A Mátraaljai Állami Gazdaság, összterületének mintegy egyharmada a kisterenyei kerület szántóterülete, 1800 hold. Ebből aratásra vár 545 holdon a búza, 110 hold az őszi árpa, és 190 hold a tavaszi árpa. Azt hiszem nyugodtan elmondhatom, hogy sikerült megfelelően felkészülnünk, időben befejeztük a lucerna második kaszálását, a lekaszált pillangósok kazalba rakva, készen vannak. Végeztünk a kukoricatáblák megmunkálásával is. A 233 holdon termesztett növényt vegyszerrel gyomtalanítottuk – mondja Demény János.
Június 28-án tartottuk a gépszemlét. Valamennyi gép, a szállításokhoz szükséges kocsik rendben vannak. A kerület hét gabonakombájnnal rendelkezik. Ebből egy az évi beszerzés. A szokásos alkatrészhiány az évben nem olyan súlyos, mint korábban. Sokat felújítottak Kisterenyén. Sőt, a legszükségesebbekből némi tartalék is van.
-Előre láthatólag számíthatnak-e kézi aratásra, egyáltalán hogyan állnak a munkaerővel?
-Az aratandó terület kétharmad része enyhén lejtős, kombájnnal aratható. Hozzávetőlegesen negyven holdon tervezünk kézi aratást – magyarázta a kerületvezető. – Munkaerő-, létszámproblémánk nincs. A traktorosokat is ide számítva, 120 főt foglalkoztatunk a növénytermesztésben.
Már bevált módszer, hogy az idénymunkára munkásokat szerződtetünk.
-Az aratást követően, s az aratással párhuzamosan milyen feladatok jönnek?
-Huszonnyolc vagon vetőmag készítése az a nagy feladat, amely kizárólag a kerületre hárul. A Terményforgalmi Vállalatnak 28 vagyon kenyérgabonát adunk át, a többi tárolása a megfelelő követelmények betartásával nálunk történik – így Demény János.
A növénytermesztésben érdekes kísérletezésbe kezdtek. Cukorrépát 49 holdon termesztenek, ebből két holdon hét fajtával próbálkoznak. A cél az, hogy megtalálják a számukra legkedvezőbb, leggazdaságosabb fajtát. Megkezdődött a pillangós területek feltörése, azokon a területeken, ahová őszi gabonák kerülnek, s az arra szükséges területeken műtrágyázunk.
-A várható terméskilátások?
-Nehéz nyilatkozni, mert nagyon vegyes a határ. Jó közepes termést remélünk – mondta befejezésül a kerületvezető.”

Nógrád XXVII. évf. 157. szám 1971. július 6.

3.p.”Értékelték a munkát”
„A Mátraaljai Állami Gazdaság kisterenyei üzemegységében dolgozó női szocialista brigád tagjai a napokban értékelték az eddig végzett munkát. Megbeszélték, hogyan sikerült teljesíteni vállalásaikat. Demény János kerületvezető, Radasovszki Pálné, a szakszervezeti bizottság titkára ugyancsak ott voltak az összejövetelen.
Ahogy Szabó Gáborné brigádvezető elmondotta, a kora tavasszal alakult a közösség és a Március 8. nevet vették fel.  A legnagyobb eredménynek azt tartja, hogy a néhány hónap alatt jó közösség kovácsolódott össze. Az asszonyok a termelésben, a társadalmi munkában egyformán helytállnak. Munkájuk kedvezően hat az üzemegység eredményeire.
Évek óta megoldatlan gondot jelentett a kerület munkásszállásának, az ebédlő környékének rendezetlensége. Az asszonyok munkája nyomán megszépült a környezet. Ezenkívül a brigád két új taggal is szaporodott. Két növénytermesztő asszony kérte felvételét Szabó Gáborné brigádjába. Most azt tervezik, hogy megszervezik a munkavédelmi őrséget.
Ez segítené gazdasági tevékenységüket, s az asszonyok nevelését is, hiszen így is foglalkoznak, törődnek egymással.
Demény János, a kerület vezetője elismeréssel szólt a brigád tevékenységéről és terveiről is. Hiszen a betakarítás elvégzése után az asszonyok tanulni kezdenek. Többen mezőgazdasági szakközépiskolába, különböző előkészítő tanfolyamokra jelentkeztek.”

7.p.”Nyári kupa”  - Győri László  -
„Lehel Sc – Kisterenye 0:0
Jászberény, 500 néző.
…A nagy szélvihar az I. félidőben a helyi csapatot segítette. Az ügyesen védekező vendégekkel azonban nem boldogultak csatáraik.
Szünet után erős iramú, kemény küzdelem alakult kis. A Kisterenye feljavult, de az eredmény már nem változott. ….”

Nógrád XXVII. évf. 156. szám 1971. július 4.

8.p.”Hírek”
„-Autószerviz Kisterenyén. Autószerviz létrehozásának engedélyezésére hozott határozatot a Kisterenyei nagyközségi közös Tanács Végrehajtó Bizottsága. A 21-es műút mellett létesítik a szervizt, ahol kisebb javítási munkákat is elvégeznek.”

-Több mint 120 mázsa gyapjút értékesített a Mátraaljai Állami Gazdaság kisterenyei és zabari üzemegysége. Kisterenyén ezer, Zabaron pedig mintegy 2000 juhot tartanak.”

Nógrád XXVII. évf. 155. szám 1971. július 3.

4.p.”Aggasztó óvodahelyzet”   - O. L.-né  -
„A Kisterenyei nagyközségi közös Tanács Végrehajtó Bizottsága a napokban ülést tartott, ahol a nagyközség rendkívül nehéz, a megyében szinte egyedülálló problémákkal küzdő óvodahelyzetet tárgyalták meg. A jelenlegi, mintegy 430 férőhelyi igénnyel szemben mindössze 105 gyermeknek tudnak helyet biztosítani – 140 százalékos férőhely – kihasználtsággal - , s a bányatelepen a KÖJÁL által kifogásolható intézményekben.
A bányászat visszafejlesztésével párhuzamosan sorra alakulnak az új ipari telepek, üzemegységek. Az új munkakörre való átállás az érintett családoknál kereseti problémát okozott az anyák munkába állását tette szükségessé. Ez maga után vonja az óvodai férőhely iránti kérelmek számának növekedését.
A negyedik ötéves terv során tervezik egy új, 75 férőhelyes intézmény megépítését, tehát 1974-ben, ’már’ 185 gyermek elhelyezéséről tud gondoskodni a tanács, de 1974-ig feltehetően nő az igénylők szám is, nem beszélve arról, hogy a pillanatnyi helyzeten sem változtatna jelentősen. Korábban már hírt adtunk arról, hogy az úgynevezett panelóvoda építésének költségeit szeretnék felderíteni, illetve ha az kedvező, ilyen óvodák építését kivitelezni.
Kecskeméten járva pontos költségvetést kaptak, melyből megállapították, hogy éppen az építés gyorsasága, korszerűsége miatt a hagyományos építési költségeknek mintegy másfélszerese.
Tehát ez sem járható út. Az illetékesek gondolkodnak, terveznek, számolnak, a szülők pedig nap mint nap kérnek, reklamálnak. S következik a már jól ismert kérdés: hogyan tovább?
Mert az óvodagond mégiscsak megoldást kíván.”

Nógrád XXVII. évf. 153. szám 1971. július 1.

2.p.”Tanévzáró után”  - Nagy Irén Györgyi  -
„Tanévzáró ünnepélyünket június 12-én tartottuk. A hetedikes úttörők már az ünnepély előtt egy órával a nyolcadikosok tantermeiben szorgoskodtak, hogy méltóképpen elbúcsúzzanak azoktól, akik utolsó napjukat töltik iskolánkban. Kilenc órakor a Himnusz hangjaival kezdődött a tanévzáró, felhangzott a kürtszó. Utána ünnepi beszéd következett. Kiosztották a nyolcadikos tanulóknak a tanulmányi érmet.
Öten kapták meg, akik végig kitűnően tanultak. A különböző versenyeke nyerteseinek is átadták az okleveleket, könyveket, jubileumi nyakkendőket. A nyolcadikos pajtások átadták a hetedikeseknek a csapatzászlót. A végzősök megköszönték nevelőiknek a fáradozást, a pajtásoknak sok sikert kívántak.
Bizonyítványosztás után az iskola elcsendesül szeptemberig. A jubileumi táborban 50 pajtás töltheti vidáman a szünidőt. A többiek is különböző helyeken nyaralnak,van aki munkát is vállal. Én is szeretnék kirándulásokra menni. Most már sokat kézimunkázom, segítek a házimunkában, olvasok. Szeretek fuvolázni, rendezgetem a bélyegjeimet. Két hétre szeretnék dolgozni menni. Boldog vagyok, mert itt a nyár.”

7.p.”Az St. Síküveggyár és a Kisterenyei Bányász veretlenül tavaszi első” – dr. Jaeger Ede  -
"…Ennél sokkal örvendetesebb, hogy a nagyon fiatalokból álló Kisterenyei Bányász Ifjúsági csapata feltört a negyedik helyre. A többi helyezett együttes képességei szerint osztozott a helyezéseken. Rutinhiány miatt a jobbak küzdelmében még nem tudnak beleszólni, de a lelkesedés és sportszeretet előbb vagy utóbb nálunk is meghozza a várt sikert.
Tavaszi női végállás:
4. Kisterenyei if. 7  3  4  11:13   16
A Kisterenyei Bányász férficsapata a megyei bajnokság tavaszi idényének utolsó mérkőzésén – némi meglepetésre – biztos győzelmet aratott a nagy rivális Szécsényi Vörös Meteor ellen. Ezzel veretlenül kerültek a táblázat élére.
Tavaszi férfi végállás:

1.Kisterenyei B.  7   7   - 21:1  14"

Nógrád XXVII. évf. 152. szám 1971. június 30.

8.p.”Hírek”
„-Alakuló ülést tartott június 29-án a Kisterenye és Vidéke ÁFÉSZ MSZMP-alapszervezete. A beszámolót Kovács János, a községi párbizottság titkára tartotta.”

Nógrád XXVII. évf. 151. szám 1971. június 29.

7.p.”Sport”   -  Győri László  -
„Kazincbarcika – Kisterenye 2:2
Kazincbarcika, 200 néző
…A hazaiak enyhe fölényt harcoltak ki. … Szünet után feljavult a Kisterenye. Szomszéd, Nagymajdon és Boskó veszélyeztetett, eredmény nélkül. A 75. percben Szomszéd-Tarlósi-Nagymajdon akció után a csatár kapásból lőtt a hálóba. Jó: Horváth, Orosz, Nagymajdon, Taliga.”

8.p.”ÁFÉSZ-küldöttgyűlés”
„Rendkívüli küldöttgyűlést tartott vasárnap Kisterenyén a fogyasztási és értékesítési szövetkezet. …
…A negyedik ötéves terv során nagyobb beruházásra kerül sor Kisterenyén, ahol ABC-áruház építését tervezik. …”

Nógrád XXVII. évf. 150. szám 1971. június 27.

8.p.”Átvették a téglagyárat”
„A kisterenyei és szupataki tsz társulásos alapon átvette a Mályi Téglagyár Kisterenyei gyáregységét. A gyár termelési terve, munkaszervezettsége azzal, hogy a téglagyárat a tsz-ek vették át, nem változik.
Az idén hétmillió téglát terveznek, ebből a lakosságot látják el, de innen kap téglát a szupataki építőbrigád id. A téglagyár átvételekor a gyári dolgozók nyugtalankodtak, mert nem ismerték, mi lesz a sorsuk. A tsz-ek gondoskodnak arról, hogy biztosítják a munkát és a munka után a megfelelő keresetet.”
8.p.”Hírek”
„-Negyven asszony Kisterenyéről. A kisterenyei Vörös Október Tsz nőbizottsága június 26-án, szombaton egész napos autóbusz-kirándulásra vitte a szövetkezet negyven asszonyát. Az asszonyok Mezőkövesden a Zsóri-fürdőben töltötték a napot.
-Kijavították a hidat. Kisterenyén a Dobó út egyetlen hídja rossz, balesetveszélyes. A hidat kijavították a lakók nagy örömére.”

Nógrád XXVII. évf. 149. szám 1971. június 26.

4.p.”Körzeti könyvtárak”   -  Osgyáni Lajosné -
„Az utóbbi időben mind többször szerepel napirenden a községi, falusi könyvtárak helyzete, fejlesztése.
A kisebb települések könyvtárainak éves könyvbeszerzése nem éri el a 350-400 kötetet, vagyis a hazai könyvtermés címválasztékának 10-15 százalékát. Nem tudja betölteni művelődési, tájékoztatási és irodalompropagandisztikus funkcióit. …
…-Hogyan halad a könyvtárak kialakítása a salgótarjáni járásban? – ezzel a kérdéssel kerestük fel Zachar Lászlót a kisterenyei járási könyvtárigazgatót.
-A körzetesítés a salgótarjáni járásban is megkezdődött. A múlt évtől a könyvtár együtt dolgozik, illetve egyesült a kisterenyei községi könyvtárral. A népkerti egykori Solymosi-féle kastélyban dolgozunk. A felnőtt könyvtár mellett létrehoztuk a gyermekkönyvtárat. Hogy ez mennyire indokolt, s szükséges volt, bizonyítja az, hogy a jelenlegi 600 olvasó közül a 14 éven aluliak, vagyis a gyermekkönyvtár látogatóinak száma megközelíti a háromszázat.
A kölcsönzők mellett berendeztünk egy olvasótermet is. Itt a könyvanyag mellett 42 féle napi- és hetilap- valamint folyóirat áll az olvasók rendelkezésére. Sajnos el kell mondanom, hogy az olvasóterem nincs kellőképpen kihasználva.
Valahogy az az érzésem, ’előrefutottunk’ ezen a téren a fejlesztéssel. Jelenleg nincs olyan érdeklődés és igény, mint amekkorára joggal számítottunk.
Igaz, hogy jelentős összeget fordítottak az könyvtár belső kialakítására, de biztosítatlan hosszabb távra az elhelyezés, ami a kastély átépítésének bizonytalan sorsából ered.
Nem beszélve arról, hogy kiesik a forgalomból az intézmény. Tehát nagy kérdés hogyan tovább?
-Eredetileg 1971. január 1-től két körzeti könyvtár létrehozását terveztük.
Különböző okok miatt főleg a helyi hozzáállás, s egyéb feltételek hiányában azonban csak június 1-án nyílt meg az egyik Karancslapujtőn, augusztus 1-től pedig majd a másik Homokterenyén. …”

Nógrád XXVII. évf. 148. szám 1971. június 25.

5.p.”Táncoló középiskolások”   -  Kemény Erzsébet  -
„A kisterenyei gimnázium ÁFÉSZ-néptánccsoportját Almássy Ferencné testnevelő tanárnő, a Szocialista kultúráért kitüntetés tulajdonosa vezeti. Amint ezt ő maga elmondja, valóságos hobbyja a néptánc, talán azért, mert falun – Nőtincsen – nőtt fel, és rajongója lett a népdalnak, tánchagyományoknak.
A kitüntetést még Balassagyarmaton érdemelte ki, 12 évei volt a Palóc-együttes vezetője. Amikor 1946-ban országosan megindult a néptáncokat felelevenítő mozgalom, Almássyné még általános iskolában tanított. Ezekből a gyerekekből alakította ki első tánccsoportját. Az úttörők ügyes produkciójára Vásárhelyi László, a Népművelési Intézet táncosztályának vezetője figyelt fel és behívta tanfolyamra a tanárnőt. S a most már szakértelemmel vezetett csoporttal Csillebércen az országos versenyeken háromszor nyertek aranyérmet.
Almássyné pedig ekkor lett Kiváló úttörővezető. A gyermektánccsoportból nőtt ki a végül felnőttekből álló Palóc együttes.
Almássy Ferencné 1964-ben került Kisterenyére testnevelő tanárnőnek. Első dolga volt itt is megszervezni a 30 fős néptánccsoportot.
Ebből 12 pár mindig színpadképes, a többi hat alkotja a kamarakórust, ők az utánpótlás, ha a fellépésnél valaki hiányozna.
A tánccsoport tagjai csak jó tanulók lehetnek, nehogy a próbára fordított idő az iskolai munka rovására menjen.
A tapasztalt vezető munkája nyomán nem maradt el a siker: egy évi működés után Sárospatakon ezüstérmet nyertek. Ezt követte a tavaszi SZÖVOSZ-rendezvény, ahol pedagógiai díjasok lettek, majd a gyöngyösi szüreti napok alkalmával elhozták a koreográfiai díjat. A siker csúcsára Egerben jutottak, 1969-ben, amikor aranyérmet kaptak, s ugyanitt 1971-ben újabb aranyérem jutalmazta szép produkciójukat. Voltak Lengyelországi turnén is, ugyancsak nagy sikert arattak.
A kisterenyei gimnázium néptánccsoportjának fellépéseihez, a táncruhák megvásárlásához, az utazásokhoz, a zenekar szerződtetéséhez a fedezetet az ÁFÉSZ és a MESZÖV nyújtja. A kisterenyei fogyasztási szövetkezet vezetősége kulturális és mozgalmi feladatának tekinti a csoport támogatását. A MESZÖV pedig – az anyagi segítségen túl – a zenekarról gondoskodik, mely nélkül el sem léphetne a csoport. Nagy gond ez, mert Balassagyarmatról kell elhozni a Balassa étterem népi zenekarát, s ez nem mindig lehetséges, más elfoglaltságuk miatt. Ezért nem tudtak elmenni például tavaly a tatai egyhetes fesztiválra, ami érzékenyen érintette a csoport vezetőségét, s a tagjait még inkább, hiszen ezek a rendezvények fáradságos munkájuk betetőzései és alkalmasak arra, hogy a siker nyomán új lelkesedéssel dolgozzanak tovább.
A zenekar hiányra megoldás lenne, ha a salgótarjáni vagy a nagybátonyi zeneiskola diákokból alakítana egy szimfonikus együttest, amelyet a próbák és fellépések alkalmával is igénybe lehetne venni. Nagy lelkesedéssel dolgoznak a kisterenyei gimnázium táncosai. Almássy Ferencné népdal- és néptánc szeretete lobog tovább a fiatalok szívében.
’Ködellik a Mátra’… énekelik. És amint Vásárhelyi László megjegyezte – a hangjuk, minden mozdulatuk a Mátra, a haza szerelmét leheli, s ezért oly varázslatos a táncuk, hogy senki nem tudja kivonni magát hatása alól. …”

Nógrád XXVII. évf. 147. szám 1971. június 24.

3.p.”Új szakmunkások”
„Kisterenyén, a fűtőháznál, a MÁV vontatási főnökségén, a tanév sikeres befejezése után 13 tanuló tesz szakmunkás vizsgát járműjavító-lakatos szakmából.
A 13 tanuló már az úgynevezett emelt szintű oktatás keretében sajátította el a szakmát, és a sikeres vizsga letétele után, a szakmunkás bizonyítvánnyal együtt kézhez kapják a gimnázium első két osztályának elvégzését igazoló bizonyítványt is. Tanulmányaikat az érettségiig esti, illetve levelező tagozaton folytathatják. A vizsgára július elején kerül sor.”

Nógrád XXVII. évf. 146. szám 1971. június 23.

5.p.”Öregek között.”  - O. L.-né  -
„Öregek napközi otthona Kisterenyén. Csupa elfáradt, idős ember, akik rászorulnak a támogatásra, szeretetre, törődésre. A napokban az egyik bottal tipegő öreg néni rámutatott az új kerítésre, kapura és a frissen ’készített’ járdára.
-Ők csinálták.
-Kik azok az ők?
-Hát azok a fiatalemberek, szocialista brigádtagok – felelte kicsit furcsán ejtve a szót, szocialista brigád.
Bővebb feleletet Kecskés Vendelnétől, az otthon vezetőjétől kapunk.
-Tulajdonképpen, másfél éves működését tekintve, új az intézményünk. Létrehozásának igazi értéke a társadalmi összefogás.
Az otthon kellemes környezetet jelent az idős embereknek, berendezése meghitt, az étkezés korszerű, a követelményeknek megfelelő. Még nem sikerült a környékét rendbe tenni, elhanyagolt volt a kerítés, hiányzott  a járda és a park.
Hamarosan megjelentek Kisterenyén a nagybátonyi gépüzem kisterenyei részlegének dolgozóik, hogy megkérdezzék az öregek napközi otthonának vezetőjét, mit segíthetnének, természetesen társadalmi munkában.
A kerítés anyaga, az oszlopok, drót, cement, festék már megvolt, csak az építkezésre várt. Május végén aztán a gépüzem brigádja megkezdte a nagy feladatot.
Befestették a kaput, megcsinálták a kerítést, járdát építettek. Hogy csinosabb legyen a park, még a kerti padokat is bemázolták. Több mint 210 órát dolgoztak önzetlenül és nagy lelkesedéssel. Nagyon megszerették az otthon lakói is, akik nagyon örültek a kerítésnek, járdának és annak, hogy gondolt rájuk a brigád. Mert a törődés különösen jól esik a kisterenyei öregeknek. …”

7.p.”Röplabda  NB II.”  - Dr. Jaeger Ede  -
„Kisterenye – Nyíregyházi VSC 3:0
Kisterenye, 100 néző

…Izgalmas, változatos, szoros küzdelemben megérdemelten győzött a Kisterenyei Bányász. …”

Nógrád XXVII. évf. 145. szám 1971. június 22.

3.p.”Fúrómesterből traktoros”  -  Osgyáni Lajosné  -
„Kora reggel érkeztünk a kisterenyei Vörös Október Termelőszövetkezet Kalapati majorjába. A brigádok éppen a napi munkabeosztást, a napi feladatokat beszélték meg. Ott voltak a gépcsoport tagjai, köztük Rékasi Lajos traktoros is.
Néhány perces beszélgetésre hívtuk és sok mindent megtudtunk róla. Majdnem tíz éve, 1962-től dolgozik a termelőszövetkezetben, mint traktoros. Két évvel ezelőtt elvégzett egy gépszerelői tanfolyamot és eredményes szakmunkás vizsgát tett. Mégis inkább a növénytermesztésben dolgozik, a szántásnál, vetésnél, betakarításnál egyformán jó hasznát veszik. Elmondta, hogy van időszak, amikor napi 15-16 órát dolgoznak, főleg ősszel, szántás-vetés idején. Ami a teljesítményét illeti, mosolyogva kezdte:
-Hát
Türelmesen vártuk a folytatást. Ám a tsz pártalapszervezetének titkára és a traktoros néhány munkatársa elunta a dolgot.
-Nem tudjuk, hall-e folytatást – mondták, mivel jól ismerik Rékasi Lajost. Magáról mondja a legkevesebbet – Annyi azonban biztos, hogy a brigádban minden munkaidőszakban ő az első. A legjobb teljesítményt ő nyújtja, ha munka van éjjel-nappal dolgozik.
Rékasi Lajos szűkszavúsága szerénységét takarja. Később mégis elmondta, hogy 1962 előtt, tíz évit a miskolci Mélyfúró Vállalatnál dolgozott, mint fúrómester. Onnan jött vissza a mezőgazdaságba. Vissza kellett jönnie, így mondta. Ugyanis Hajdúnánáson született, tanyán nőtt fel, szülei mezőgazdaságból éltek. Rékasi Lajos gyerekkora óta itt élt, szereti ezt a munkát.
Arra a kérdésre, hogy munkája mellett jut-e ideje másra, azt felelte a közös gazdaság pártalapszervezetének vezetőségi tagja, tömegszervezeti összekötő.
-Tervei?
-Szeretnék továbbra is ugyanilyen, ha lehet még jobb eredménnyel dolgozni a Vörös Októberben. Két gyermekem van. A lányom hatodik osztályos, a fiam ötödikes. Becsületes, rendes embereket szeretnék belőlük nevelni. …”

7.p.”Kisterenye – BEAC 1:0”  - Győri László  -
„Kisterenye, 500 néző
Kitűnő talajú pálya, jó idő. Utolsó hazai mérkőzését játszotta ebben a bajnokságban a Kisterenye. A hazaiak tartós fölényt harcoltak ki, de Császár kitűnően védett. Králik lövését, Tarlósi fejesét tette ártalmatlanná. …

…Szünet után a Kisterenye Taliga vezetésével okosan széthúzta a vendégek védelmét.  … Taliga kitűnő irányításával a hazaiak nagyobb arányú győzelmet érdemeltek volna. …”

Nógrád XXVII. évf. 142. szám 1971. június 18.

5.p.”Kísérleti első osztály”   - O. L -né. -
„Kisterenyén a Kossuth Lajos úti Általános Iskola egyik első osztályában érdekes, figyelemreméltó kezdeményezése eredményét összegezték most a tanév végén.
Koós Györgynével, az osztály vezetőjével beszélgettünk, tulajdonképpen mi a lényege az új kísérletnek, amelyet osztályában végeztek?
-A mi osztályunk számtan kísérleti osztály volt. Mivel kis elsősökről van szó, húszas számkörben dolgoztunk, plusz bizonyos matematikai ismereteket is kaptak a gyerekek. Gondolkodtatóbb és változatosabb példákat oldottak meg.
-A lényeg?
-A módszer lényege, hogy a meglévő számtanfüzet mellett központi munkafüzetet kaptak, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Intézete bocsátott rendelkezésünkre. Egész évben állandó kapcsolatot tartottunk az intézet Arany János Kísérleti Iskolájával. Innen kaptuk a feladatlapokat, útmutatásokat, óraleírásokat, mindennemű segítséget. A központi munkafüzetben megoldandó példák végső soron teljesítménymérők önálló munkára serkentik a gyerekeket.
-Hogyan született meg a módszer bevezetésének gondolata?
-Az első tanévben tapasztalatcserén voltam a salgótarjáni Gagarin és a Rákóczi úti iskolában. Rendkívül felkeltette az érdeklődésemet az ott alkalmazott módszer és főleg az elért eredmény. Kértem, hogy engedélyezzék alkalmazását az idei tanévre a mi iskolánkban is. Ez annyit jelent a gyakorlatban, hogy nem is annyira hivatalos megbízatásként kaptam a feladatot, hanem önként vállaltam.
-Hogyan összegezné az eredményeket?
-Az első és legfontosabb, hogy a gyerekek megszeressék a számtant. Elsős létükre’dobálóznak’az olyan matematikai kifejezésekkel, mint az x egyenlő, megoldás … És mi több, rendkívül élvezik. Egy óra alatt 150 példát is megoldanak.
-Nem sok ez?
-Véleményünk szerint nem. Az osztály nagy része napközik és a napközis nevelő szerint ezek a gyerekek sokkal gyorsabb gondolkodásúak, mint azok, akik ’normál’ osztályt végzik. Érdekes, hogy a módszer hatással van az olvasási készségre is. Ebben az osztályban a gyerekek szinte észrevétlenül és nagyobb akadályok nélkül tanultak meg olvasni.
-Bukás?
-Az osztály létszáma 28 és a tanév végén egyetlen bukott tanulónk sem volt.
Pedig nyolc hátrányos helyzetű és veszélyeztetett gyerek van az osztályban, akik rossz lakáskörülmények között élnek.
Tehát olyan gyerekek, akiknek otthon egyáltalán nem biztosítják a külön foglalkozást.Végeztünk egy felmérést, ugyanazokkal a feladatokkal, amelyeket a többi első osztályban is megoldanak. A felmérés alapján a kísérleti osztály átlaga 4 egész.
Az elmondottak önmagukért beszélnek. A nevelő, Koós Györgyné 16 esztendeje tanít. Ez az első év, hogy kísérleti osztályt vezet. A siker bizonyára további munkára ösztönzi. További sok sikert kívánunk munkájához.”


5.p.”Tanulók a tanulóboltban”  - Osgyáni Lajosné  -
„Aki először jár az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat 5. számú boltjában, annak rögtön feltűnik, hogy sok a fiatal, kedves, mindig vidám, kicsit még gyerekes arc. Az áruda,vagy ahogy a nagyközségben és környékén ismeretes: a szövetkezeti tanulóbolt vezetőjét, Gulyás Pált kérdeztük, hogy tulajdonképpen mit jelent ez az elnevezés?
-A salgótarjáni járásban a kiskereskedelmi vállalatnak két tanulóboltja van, ezek közül az egyik a miénk. Ez annyit jelent, hogy a kereskedelmi tanulók, kiváltképpen az első évesek nem szétszórva tanulnak, hanem együtt, egy helyen kapják meg az ’útravalót’ – magyarázta a boltvezető. Általában nagy forgalmú, bő áruválasztékkal rendelkező boltokat jelölnek ki erre a célra. A tanulóboltok létrehozásával a tanulókérdés nincs elaprózva. Hiszen az, ’ahány bolt, annyi vezetés’ elve így nem érvényesülhet nálunk…
-Hogyan zárták ezt az évet?
-Az év végi eredmények 4-es és 5-ös között vannak. Az nyilván ismert, hogy az osztályzatokat a tanulók az elméleti és gyakorlati tudásuk alapján kapják – így a boltvezető. – Hetente két alkalommal vettek részt elméleti oktatáson. Gyakorlati munkájukat itt a tanulófelelős, illetve a bolt vezetése osztályozza. Meg kell mondanom, nagyon szigorúak.
-Milyen érzés a leendő utánpótlásról gondoskodni?
Gulyás Pál mosolyogva mondta:
-Nehéz dolog, nagy a felelősségünk, de megéri a fáradozás mindenképpen. Gondunk, problémánk azért akad. Valamennyi gyerek külön világ. Nehéz eggyé formálni a közösséget. A nagy forgalmú bolt vezetése mellett ez nekem külön megterhelést jelent, mégis szívesen csinálom. Mindig arra gondolok, mi is így kezdtük, annak idején, csak sokkal rosszabb sokkal mostohább körülmények között.
-Gyakran beszélnek a fiataloknak a régi inasévekről. Arról az időszakról, amikor még ismeretlen fogalom volt a nyolcórás munkaidő, a jutalomszabadság.
-Most, hogy befejeződött a tanév, mit csinálnak, mire készülnek?
-A tanévvel együtt befejeztük a tanulmányi kirándulásokat is. Utoljára Salgótarjánba, A PIÉRT-hez látogatott el a csoport. Egyébként a tanév során a Budapesti Csokoládégyárban is voltunk. A hónap közepétől már csak négy tanulónk maradt. A többieket a vállalat különböző egységeibe, Salgótarjába, Nagybátonyba, Ménkesre, Mátranovákra helyezték. – sorolta Gulyás Pál.
Szeptemberben új tanév kezdődik. A tanulóboltban is. Újra járnak az elsősök, 13-an, hogy elsajátítsák a boltos szakma alapfogásait. Gulyás Pál bízik bennük, hogy épp oly eredményesen telik el fölöttük az esztendő, mint ahogy ez a mostani boltos tanulókkal történt.”

Nógrád XXVII. évf. 141. szám 1971. június 17.

3.p.”Új telephely Kisterenyén”
„A Kisterenyei nagyközségi Tanács költségvetési üzeme megrendelte az új telephelyének terveit. Az üzem vezetői úgy határoztak, hogy a különböző kommunális épületek – iroda, raktár, garázs, műhelyek – megépítésére fordítandó költséget csökkentik, mégpedig a ’haszonanyagok’ vagyis a bontott anyagok felhasználásával.
Az új telephely kialakításával egyidőben tervezik a géppark felújítását is. Még e hónapban megérkezik  2 darab GAZ 51-es tehergépkocsi. De megkezdik a különböző rakodó- és erőgépek valamint egyéb munkagépek beszerzését is.
Az üzem fejlesztése mindenképpen szükséges, mert az ide tartozó öt község területén, Vizsláson, Nemtiben, Dorogházán, Szuhán és Kisterenyén már nemcsak a tanácsi intézmények, hanem más vállalatok, közületek is igénylik a javítási és felújítási munkákat.
A költségvetési üzemet fiatal, szakképzett vezetőgárda irányítja, a dolgozók létszáma 42, az átlagéletkor 38 év.
Sokat segítenek a nyugdíjas szakmunkások, akik ’hozzákeresnek’ a nyugdíjukhoz. Remélhetőleg a költségvetési üzem a továbbiakban még inkább kielégíti az egyre növekvő szolgáltatási igényeket.”

7.p.”Röplabda NB II. – Kisterenye kisebbségi érzése”
„…A Kisterenyei Bányász női gárdája azonos képességű csapatok ellen idegenben kisebbségi érzéssel játszik, így nem véletlen, hogy kevés pontot szereznek.
Bp. Építők – Kisterenye 3:0
A fiatal vendégcsapat indokolatlanul túlbecsülte pályaválasztó ellenfele képességeit. Átengedték a játék irányítását, és lelkesedés nélkül mozogtak.”

Nógrád XXVII. évf. 140. szám 1971. június 16.

8.p.”Ez semmi…”  -  R  -
„Kora reggeli csönd. A villanyszerelő serényen dolgozik. Az eszpresszó mennyezeti világítását javítja. Leemel búrákat, becsavar égőket. Egyszercsak meglepetve felkiált:
-Jé, egy cserebogár! Hogy került ez a búrába?
A hölgyekből álló személyzet elképedve csodálkozik. A komoly munkát végző közben mesélni kezd.
-Ez semmi… Látták volna, mikor Kisterenyén zárlatot okozott egy macska! Mindjárt láttam, hogy nem elektromos bűzről van szó. Valahogy bekerült a sütőkemencébe. Megsült, mint az új évi malac. Szavamra mondom, hogy 19-en állták körül, de senki nem mert hozzányúlni. A bányától jött valaki, az emelte ki.
Felszabadult kacaj. Aztán mindenki csinálja – feledve cserebogarat és macskát – a maga dolgát tovább. …”

Nógrád XXVII. évf. 139. szám 1971. június 15.

6.p.”Sport – Gólok hajrában”   -  Győri László  -
„Nyíregyháza – Kisterenye 2:0
Nyíregyháza, 800 néző
…Mindkét kapu sokszor forgott veszélyben. Az adok-kapok alapon folyó küzdelemről a szerencsésebb hazaiak kerültek ki győztesen.”

Nógrád XXVII. évf. 138. szám 1971. június 13.

7.p.”Nógrádi táj (Radics István rajza)

Nógrád XXVII. évf. 137. szám 1971. június 12.

8.p.”Jelentkezzen a tanú”
„Közúti baleset történt Kisterenyén, pénteken 6.25 órakor a Nemti úton. O. A. 59 éves kisterenyei lakos két tehenet hajtott lakása udvaráról a közúton át. A tehenek az úttesten átlósan haladtak, amikor Nemti felől feltűnt egy motorkerékpáros. A járművet G. I. 19 éves dorogházi lakos vezette, s mögötte utasként V. Gy. 20 éves dorogházi fiatalember foglalt helyet. A motorkerékpár vezetője észrevette az állatokat, fékezett és áttért az út bal oldalára, kerülni akarta a teheneket. Ugyanakkor az állatok gazdája, O. is terelni próbálta jószágait, s közben a motorkerékpár elé léptett. A jármű felborult, oldalán csúszott, s az egyik tehén lábánál állt meg. A balesetnél G. I. súlyosan megsérült, a mentők a salgótarjáni megyei kórházba szállították. O. A. könnyebb sérülést szenvedett. A baleset ügyében vizsgálat folyik.
A Nógrád megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedési Osztálya kéri, hogy jelentkezzék annak az autóbusznak a vezetője, aki a baleset színhelyére elsőként érkezett, ott segítséget nyújtott, majd tovább haladt.”

Nógrád XXVII. évf. 136. szám 1971. június 11.

8.p.”Kiránduló öregek”
„Kisterenyén másfél éve alakult öregek napközi otthonának harminc lakója egész napos autóbusz-kiránduláson vesz részt június 12-én. Az idős emberek Egerbe utaznak, ahol megtekintik a város történelmi nevezetességeit, a várat, a múzeumot, valamint a többi műemléket. Egyben ismerkednek a város környékével, ellátogatnak a Szépasszony-völgybe is. Az öregek napközi otthonának lakói nagy örömmel és izgalommal készülnek az egri útra, az idős embereknek minden bizonnyal nagy élményt jelent a kirándulás.”

Nógrád XXVII. évf. 135. szám 1971. június 10.

4.p.”Kisdobos- és úttörőavatás”   - Nagy Irén Györgyi 443. sz. Hámán Kató Úttörőcsapat, Mókus őrs vezetője, Kisterenye -
„Szeretnék beszámolni a gyermeknapról, egyben az úttörőavatásról. Nagy igyekezettel készültünk az ünnepélyre, hogy méltó módon ünnepeljük meg az úttörőmozgalom 25. születésnapját, a gyermeknapot és az úttörőavatást. Mind a három kedves ünnep számunkra. Az eseményre meghívtuk a 25 évvel ezelőtti, volt úttörőket is. Az ünnepség beszéddel kezdődött, majd az úttörő és 21 kisdobos fogadalomtétele után kötötték fel a nyakkendőt. A meghívott régi úttörőknek is nyakkendőt adományoztunk. A felavatott kisdobosok és úttörők egy-egy könyvet kaptak ajándékba. Az ünnepély után megvendégelték a pajtásokat.”

Nógrád XXVII. évf. 133. szám 1971. június 8.

7.p.”Kevés babért arattak csapataink”
„Kisterenye – Volán SC. 1:1
Kisterenye, 800 néző
A mérkőzés előtt lezúdult eső következtében a talaj méllyé vált. Az ügyesebben és gólveszélyesebben játszó Volán SC. valamivel közelebb állt a győzelemhez. Góllövő: Nagymajdon. Jó: Horváth, Bibók, Orosz, Taliga.”

8.p.”Hírek”
„-Békegyűlést rendeztek tegnap Rákóczi-bányatelepen. A békemozgalom időszerű kérdéseiről a Béke-világtanács határozatiról Jellinek Tibor a kisterenyei Nagyközségi Tanács elnöke tartott tájékoztatót.”

Nógrád XXVII. évf. 131. szám 1971. június 5.

7.p.”Apróhirdetések”

„Kifogástalan állapotban lévő Jáwa 05 és Danuwia motorkerékpár jutányosan, sürgősen eladó. Kisterenye, Gy. u. 9.”

Nógrád XXVII. évf. 130. szám 1971. június 4.

4.p.”Nyári tábor”
„A kisterenyei 443. sz. Hámán Kató úttörőcsapat tagjai készülnek a nyári szünidő programjaira. A csapatvezetőség tájékoztatása alapján a tanév végén hat pajták kap ’Kiváló úttörő’ jelvényt és hat tanuló az úttörők jubileumi évfordulója tiszteletére létrehozott ’Emléknyakkendőt!’ Őrsvezetőképző táborban szintén hat úttörő vett részt.
Az orosz tanulmányi versenyben elért eredménye alapján országos szaktáborba készül egy tanuló: Nádasdi Tibor. Csehszlovákiába egy úttörőt küldenek jutalomüdülésre. Négyen a MÉH jutalomüdültetésében részesülnek Zánkán, a hulladékgyűjtésben elért nagyszerű eredményük alapján. A csapat tagjai közül körülbelül százan készülnek a hagyományos táborozásra: Hevesre, előreláthatólag július második felében.”

7.p.”Keményen ellenállt Kisterenye”
„Gyöngyösi Sp. – Kisterenye 1:0”

8.p.”Érettségizők menetrendje”
„A megyei művelődésügyi osztályon közölték az idei szóbeli érettségi menetrendjét. …
…A kisterenyei gimnáziumban 11-15-ig … tartják a szóbeli érettségi vizsgákat.”

Nógrád XXVII. évf. 129. szám 1971. június 3.

8.p.”Jelentkezzenek a szemtanúk!”
„Közúti baleset történt május 31-én, nem sokkal 11 óra után, Kisterenyén a 21-es és a 23-as út kereszteződésénél. Egy kerékpáros a 21-es út felé hajtott, amikor Salgótarján felől arra haladt egy motorkerékpáros.
A motoros fékezett, a sáros, nedves úton megcsúszott és felborult. …"

Nógrád XXVII. évf. 128. szám 1971. június 2.

7.p.”Kisterenyei hírek”
„Kitűnő védelme van a Kisterenyei Bányásznak. A labdarúgó NB II. Északi csapatában csak a bajnokjelölt Volán SC. kapott eggyel kevesebb gólt! Dávid Róbert edző, Kaszás Tibor balszélsőből, ’betyárból lesz a legjobb pandúr!’ alapon pompás jobbhátvédet faragott.
Rutinos játékosokból álló védelem, érti a módját a gólok elkerülésének. Nevezett a Nyári Kupára a Kisterenyei Bányász. Tavalyihoz hasonlóan, idén is hasznosnak ítélik meg a küzdelemsorozatban való részvételt. A formaátmentés jegyében lépnek pályára a kánikulai időszakban.”

8.p.”Hírek – Előadás a táncról”
„A kisterenyei gimnázium kulturpolitikai KISZ-alapszervezeteinek meghívására tegnap ’A táncművészet szerepe és a néptáncmozgalom helyzete hazánkban’ címmel tartott előadást Vásárhelyi László, a Népművelési Intézet táncosztályának vezetője.
Előadásában a történelmi és forradalmi vonatkozásban is beszélt általában a népművészetről, a tánctörténetről, a néptánc mozgalom kialakulásáról, az új koreográfus generáció szerepéről, munkájáról. Hogyan jutottak el addig, hogy a magyar mozgás anyanyelvén el tudják mondani a mai embert izgató problémákat, egyáltalán a folklór mennyire alkalmas, a mai ember érzelmeit magas fokra emelve, táncnyelven verset írni a mához.
A mintegy 80-90 fős hallgatóságnak, akik közt ott voltak a sok sikert megért táncosok is, nem mindennapi élményben volt részük.

-A kisterenyei Ivóvíztársulat Intéző és Szervező Bizottság együttes ülést tartott, melyen a társulat pénzügyi helyzetét, valamint a kivitelezési munkák menetét tárgyalták meg.”

Nógrád XXVII.évf. 127. szám 1971. június 1.

7.p.”Állt a játék 43 percig”
„Kisterenye – Miskolci VSC 1:0
Kisterenye, 800 néző
…Nagy becsvággyal kezdett mindkét csapat. Nagymajdon, később Kiss és Molnár lövése veszélyeztette a kaput. …
…Végig nagy iramú, izgalmas mérkőzésen verejtékes győzelmet aratott a Kisterenye. …”

Nógrád XXVII. évf. 126. szám 1971. május 30.

9.p.”Gyermeknap, 1971.”




(Céhmester Erzsébet felvétele)

Nógrád XXVII. évf. 125. szám 1971. május 29.

8.p.”Hírek”
„-Úttörő és kisdobosavatást rendeznek vasárnap délután 3 órakor a kisterenyei Kossuth Lajos Általános Iskola udvarán, melyet nagyszabású majális követ. A gyermeknap alkalmából 65 úttörőt és 50 kisdobost avatnak.”

Nógrád XXVII. évf. 124. szám 1971. május 28.

8.p.”Hírek”
„-Könyvtár. A megyei Balassi Bálint Könyvtár olvasóinak egynegyede a salgótarjáni járásban lakik. Különösen sok olvasó keresi fel a könyvtárat a szomszédos községekből. … Kisterenye … községekből például ugyanannyi olvasó kölcsönöz, mint a járás községeiből, összesen 557-en.”

Nógrád XXVII. évf. 123. szám 1971. május 27.

4.p.”Szerkessz velünk!”


„Nagy Irén, Kisterenye, VII. b. oszt. tanuló rajza”

8.p.”Kérdezz-felelek taggyűlés Kisterenyén”
„A nógrádi szénbányák üzemeiből már korábban is igen nagy sikerük volt az úgynevezett kérdezz-felelek taggyűléseknek.
Ilyenkor a párttagok előre beadják kérdéseiket a pártvezetőségnek és a taggyűlésen választ kapnak azokra. Ma, 27-én, csütörtökön a vállalat kisterenyei fűrészüzemében rendeznek ilyen kérdezz-felelek taggyűlést. Már előre több mint harminc kérdést nyújtottak be a párttagok, amelyeknek egy része a külpolitikával, már részük belpolitikai illetve üzemi kérdésekkel foglalkozik.”

8.p.”A nógrádi csoport hét aranyérmet szerzett”   - vkm -
„Május 26. Eger. A diáknapok eseménysorozatának harmadik, s egyben utolsó napja.
…A diáknapok záró bemutatóján, a gálaesten a Nógrád megyei delegációból a kisterenyei néptáncegyüttes szerepel.”

Nógrád XXVII. évf. 122. szám 1971. május 26.

7.p.”Röplabda NB II. – Elemi hibát követett el a Kisterenye”
„Debreceni Volán – Kisterenye 3:0
Az elemi hibák sorozatát elkövető vendégek lelkesedés nélküli mezőny- és hálójátékának következménye a súlyos vereség. Az elfogult játékvezetés is sújtotta őket. A csapat minden tagja várakozáson alul szerepelt.”

Nógrád XXVII. évf. 121. szám 1971. május 25.

7.p.”Labdarúgó NB II.”
„Vasas Izzó – Kisterenye 2:1
Újpest, 180 néző
Góllövő: Nagymajdon Jó: … Horváth, Bibók, Orosz.”

Nógrád XXVII. évf. 119. szám 1971. május 22.

7.p.”Az SBTC ifjúsági labdarúgó csapata biztosan vezet az NB-s bajnokság mezőnyében. A csatárok kitűnő teljesítményét dicséri, hogy már 110 gól lőttek. Rajzunk a Kisterenye elleni századik gól örökítette meg, amelyet Romhányi szerzett.”

Nógrád XXVII. évf. 118. szám 1971. május 21.

8.p.”Hírek”
„-A Kisterenyei nagyközségi közös Tanács a felettes szervek határozata alapján átvette a helyi költségvetési üzem felügyeletét, ami korábban a Salgótarjáni járási Tanács hatáskörébe tartozott.”

Nógrád XXVII. évf. 117. szám 1971. május 20.

4.p.”Szerkessz velünk’ – A Nógrádi Kisdobosok Híradója”
„Örömmel olvastam a felhívást, hogy a megyei lapban is helyet kap rovatunk. A kisterenye-bányatelepi iskola Mókus őrsének vezetője vagyok. Zeneiskolába járok, bélyeget gyűjtök, szakkörbe járok, elég nagy az elfoglaltságom. Rendszeresen szeretnék beszámolni őrsünkről, rajunkról, csapatunk munkájáról.
Az RJ-25 jubileumi szemlén és játékon részt vettünk, amelyen a mi Mohikán őrsünk nyerte el az első helyezést.
Ennek az őrsnek is tagja, illetve őrsvezető helyettese vagyok. Gyönyörű társasjátékot kaptunk jutalmul, amelyet őrsünk a csapatnak ajándékozott, így mindenki játszhat vele. Tanulmányi versenyen is részt vettünk, szép eredményeket értünk el. Az anyák napjára ugyancsak készültünk, most pedig az úttörőmozgalom megalakulásának 25. évfordulóját ünnepeltük meg. Néhány szót a kisdobosokról, a Mókus őrsről: április 4-én túrát rendeztünk a hegyekre, felkerestük a harcokban elesett vörös katonák sírjait, megemlékeztünk a hősi harcukról, a tavasz első virágjait helyeztük sírjaikra. Aztán szalonnát sütöttünk és vidáman tértünk haza. A vas- és rongygyűjtés akcióra is készülünk.

(Nagy Irén Györgyi, Kisterenye, 443. számú Hámán Kató Úttörőcsapat, Zrínyi u. 3.)”

Nógrád XXVII. évf. 115. szám 1971. május 18.

7.p.”Hidegzuhany a melegben”  -  Győri László  -
„Kisterenye – Kossuth KFSE 0:1
Kisterenye, 600 néző
…Nagy melegben vívta mérkőzését a két középcsapat. …
…Hidegzuhany nagy melegben. A hazaiak azért kaptak ki, mert csatársoruk a legnagyobb gólhelyzeteket is kihagyta. …”