5.p.”Mi mindent rejtenek a fák” - Tóth Elemér
-
„A
nagy műteremben a fal mellett sorakoznak a palóc fejeket ábrázoló alkotások
Fadomborművén
dolgozik, amely a régi mezőgazdasági gépeknek állít emléket
Koppány
György felvételei
Csilom
út. Igen nagy zenebonát csap a szél, március végén téliesre fordult az idő.
Mélylila felhők szállnak, görgeti őket a szél, amely időnként esőcseppeket, kiszáporokat,
hideg vizet csap a földre, templom falára, házak ablakára.
Idős Szabó István, Kossuth-díjas szobrászművész
háza itt áll a ’hegyen’, a Csilom útnál.
-1967-ben
jöttünk bele lakni – mondja idős Szabó
István. Vele szemben új keletű templomocska, pár akáccal, bokorral állja a
szél rohamát.
-Itt
a hegyen mindig fúj.
A
Cserhát nyújtózkodik itt lankáival, erdőivel, tavaszi hófelhőkkel és szelekkel,
’Tavaszi szél vizet áraszt…’ –mondja a népdal. Csak árasztana! Nem áraszt,
száraz a föld.
-A
Dunában alig van víz.
A
házban topolyafából faragott asztal, nemsokára behozzák a műteremből a
hozzáillő hársfaszéket.
-Benczúrfalvi
pálinkát isztok? – kérdezi a házigazda. – Eperhordóba tettük, látni a színén.
Kimutat
a zord időbe, a hegyek felé.
-A
belsejük csupa bazalt, kő az egész mindenség, mindenhol bánya van. Amott balra
pedig az Almás fölötti temetőben temették el Benczúr Gyulát. az ott az ő almása
volt.
Kilépünk
az erkélyre, lábunk alatt kőmozaik, a házigazda munkája: Dudás a csárdában. A
szélső figurára esőcseppek hullanak, fénylik. Nógrád megye népe.
-Most
ezt a sorozatot csinálom – mutat körbe az idős művész a régi kastélyban lévő
műtermében – Nógrád megye népét akarom megörökíteni ünneplőben, munkában,
minden módon. Mert sok formája van a dolgoknak. A Bányásztörténelem után,
1963-tól, lassan tíz éve ezen dolgozom, már van ezekből a szobrokból száz és
még sokáig szeretném csinálni a sorozatot. Mindenféle fát felhasználok hozzá,
körtét, cseresznyét, diót. Természetes méretben készítem el a fejet, melléje
ötven centiméteres méretben az egész figurát. A régi világot akarom
megörökíteni, amely már csak történelem a fiatalok számára, a színes
népviselet, a tilolást, a fonást, a gerebenezést, a kendertörést, a szinte
megszámlálhatatlanul sok munkafolyamatot, de az ünnepi mulatozást is.
A
sorozathoz fadomborművek is készülnek, már az ötödiken dolgozik id. Szabó
István.
-Amikor
még nem volt cséplőgép, lóval nyomtatták a búzát. S az is micsoda esemény volt
a gyerekeknek, amikor több pár ökörrel vontatták a faluban a tüzes gépet.
Mindezeket belefaragom a tölgyfába. Most éppen azt a jelenetet faragom, amikor
az aratók követelik a tizedért való aratást.
A
készülő dombormű mellett Dózsa György lovasszobra.
-Ezt
a szobrot nagyon szeretem, a fiam is nagyon szereti. Erőteljes lovat és embert
akartam faragni, talán sikerült.
Kiállítás
a Műcsarnokban, 1973-ban Budapesten a Műcsarnok nagytermeiben rendezik meg idős Szabó István gyűjteményes
kiállítását. Az idős művész készül a tárlatra, tíz év munkáját kívánja majd
bemutatni, mindenekelőtt a Nógrád megye népe című sorozatot.
A
szülőfalujából, Ceredről április elején meglátogatják az iskolások. Idős Szabó István Petőfi-szobrot
ajándékoz Cerednek.
A
költő portréja diófából készült. Mellette egy körtefából éppen ’kibomló’ női
akt.
-Azt
akartam bebizonyítani, hogy ez a figura is benne van a fában. Ez most benne is
marad, nem faragom ki, így hagyom. Mi mindent rejtenek a fák.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése