„Alig néhány hónappal ezelőtt
alakult meg intézményünknél a képzőművészeti kör. Munkájukat a tanulók
rajzolással kezdték, de már itt is megmutatkozott, hogy a szakmai gyakorlatok
és a tanulás mellett is szívesen foglalkoznak képzőművészettel. Szabó István
szobrászművész, mint körvezető igyekezett érdekessé tenni a foglalkozásokat, a
gyakorlat mellett nem feledkezett meg az elméletről sem. Rendszeresen tartott
előadásokat nagy festő- és szobrászművészekről, a szocialista realizmusról és
több hasonló kérdésekről. Az előadások azt eredményezték, hogy a képzőművészeti
kör tagjai szorosabbra fűzték kapcsolatukat a könyvtárral, valósággal ostrom
alá vették azt. A tanulókat, legjobban érdekelte Lenin és Sztálin elvtársak
véleménye a képzőművészetről. Sok szépirodalmi és ideológiai művet olvastak el,
ezáltal műveltebbekké, szélesebb látókörűekké váltak.
A körvezetőjük, Szabó István
elvtárs figyelemmel kísérte a tanulók fejlődését, segített nekik és buzdította
őket. Mikor elérkezettnek látta az időt, akkor a legjobbakkal együtt
hozzáfogott egy nagy mű elkészítéséhez, mely 2.20 méter. A szobor ifjú bányászt
ábrázol. Püski Sándor elsőéves tanulóban lelték meg a megfelelő modellt. A mű
fejének megmintázását a legtehetségesebb: ifj. Kiss Béla másodéves tanuló
végezte. A többiek kiválasztottak egy-egy részt megmintázásra. Szabó elvtárs
odaadó lelkes munkája, s az egymás közötti pártszerű bírálat segítségével
másfél hónap eltelte után megmintázták a szobrot.
A tanulók izgatottan várták az
öntési munka eredményeit. Aztán régi vágyuk április 21-én teljesült, amikor
a szobor az iskola folyosóján büszkén
hirdette a közös munka sikerét. Minden tanuló boldog volt. Büszkén nézegettek
alkotásukra, az „Ifjú Bányászra”, mely sok fiatal bányász keze nyomán
született. Ez a szobor is büszkén hirdeti, hogy népköztársaságunkban minden
gyökeresen megváltozott. Ma a munkás ifjúság – köztük a vájártanulók – előtt is
kitárultak a kapuk a művészetek felé is. Minden fiatal képezheti magát, a
művészet bármelyi ágában, mert pártunk és kormányunk biztosítja annak
lehetőségét. Tanulóink szívesen nézegetik „Az ifjú bányász” szobrot, mely távolba
tekintő szemével a kommunizmus ifjainak boldog életébe lát.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése