3.p.”Legfőbb
feladatunk a széntermelés költségeinek csökkentése”
- mondják a bányaüzemek vezetői -
Ujj János igazgató elvtárshoz fordulunk kérdésünkkel
Kisterenyén. Mi is hasonlóan a többi bányaüzemhez, igen drágán termeltük a
szenet. Szeptemberben sikerült az előírt 1 tonna szén önköltségi árát még
csökkenteni. Most újból ezt szeretnénk. Jelenleg ugyan még komoly problémákkal
küzdünk. Ilyen a megnövekedett fenntartási munka, melyben nem kis része van az
ellenforradalmi eseményeknek. Április 1-ig azonban ezek a munkák befejeződnek.
Így lehetőség nyílik a termelékenység növelésére. Az átszervezés folyamán 26
főt építettünk le, akinek 1 havi bére 28 ezer forint volt. Továbbá 20 olyan
nyugdíjast küldünk el, akik már nem tudtak produktív munkát kifejteni. Ennyit a
bérezés területéről. A közeljövőben egy műszaki értekezletet tartunk, ahol az
önköltség kérdésével és a munkafegyelem megszilárdításával fogunk foglalkozni.
Szeretnénk a jelenlegi 0,601 tonnás 1 főre eső termelésünket április hónapban
0,7 tonnára emelni.
6.p. „Hírek”
„A lovardából létesítettek kultúrházat a kisterenyeiek
háromezer forintos felújítással. A kultúrház elsőszámú gazdái a Forradalmi
Ifjúmunkás Szövetség tagjai.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése