5.p.”Hírek.”
„Felajánlások születtek a kisterenyei osztályozó
kisgyűlésén. Pádár Júlia brigádja
nevében vállalta, hogy ebben a hónapban ők fogják a legtöbb palát kiszedni és a
szén palatartalmát a legminimálisabbra csökkenteni.”
6.p.”Amiről egy napló beszél.”
„A kisterenyei üzemegység már jó
néhány hónapja nem tudta tevét teljesíteni. Első féléves tervét 90,4 százalékra
teljesítette és 6265,8 tonna szénnel maradt adósa a népgazdaságunknak. Jelenleg
is csak 81,8 százalékos tervteljesítést ért el.
El kell ismernünk, hogy Kisterenyén
sok baj van. Az üzem rossz geológiai viszonyokkal rendelkezik. A bányák, aknák
eléggé szétszórtan terülnek el, s az irányítás, szállítás sokszor váratlan
nehézségekbe ütközik. …
…Nagyon érdekes számok tűntek
szemünk elé, a kisterenyei bányairodán, amikor fellapoztuk az ’Új dolgozók,
eltávozott dolgozók’ című nyilvántartó könyvecskét. Ebben az esztendőben,
vagyis január 1- óta 89 új dolgozó került Kisterenyére. Ugyanakkor napjainkig
108 dolgozó távozott. Mégpedig 9 önkényesen, 14 fegyelmi úton, 23 áthelyezéssel,
a többi pedig hozzájárulással lépett ki az üzem kötelékéből. Vagyis többen távoztak, mint amennyien
jöttek. …
…Cs. Péter ifjúmunkás például
átjáróháznak tekinttette a kisterenyei üzemegységet. Mint toborzott munkás
1951. decemberében került az üzemhez. Nem tudni miért, de 1953. augusztus 5-én
önkényesen távozott. …”
…Id. F.F. szintén az ’él’ gárdához
tartozik…Nagyon érdekes, hogy F.F. csak fizetési napok után hiányzik az
üzemből. Aknavezetője például így nyilatkozott:
-Ha fizetés van, F. barátunk úgy
eltűnik a környékről, hogy színét sem látjuk. …
…Tehát nem mindegy, hogy hogyan
dolgozunk. Bányaüzemeknél is számít egy ember, egy műszak. Az üzemvezetők pedig
hassanak oda, hogy lemaradásukat pótolják, és hogy megszilárdítsák üzemüknél a
munkafegyelmet.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése