4.p.”Segítsük ,
támogassuk a tsz-ek MNDSZ-szervezeteit. – Tapasztalatok a kisterenyei Vörös
Októberben”
„91 holdon gazdálkodik a csoport, amelynek ma már közös
állatállománya is van: 5 tehén, 9 növendékmarha, 10 anyakoca, 28 malac és egy
pár ló. Mind a növénytermeléssel, mint az állattenyésztéssel kapcsolatos munkát
– asszonyok végzik.
A 17 csoporttag között ugyanis csak az öreg Szeberényi
bácsi képviseli a férfiakat. Ott, ahol ennyi asszony dolgozik együtt,
feltételezhető, hogy jól működik az MNDSZ-szervezet. Vajon tényleg így van-e?
Szeberényi
Józsefnét a tszcs elnökét éppen a cukorrépa földön találjuk. Szorgalmasan
kapál, akárcsak a tőle valamivel feljebb Kövi Béláné, lejjebb pedig Fekete
Mihályné. A beszélgetésből hamarosan kiderül, hogy az asszonyoknak ugyancsak
sok dolguk van. Mivel férjeik üzemekben vagy a bányákban dolgoznak a nőknek a
mezei munka mellett a háztartást el kell látniuk. Összejövetelre, gyűlésre nem
sok idejük jut, az MNDSZ-szel kapcsolatos dolgokat is többnyire kinn, a földön
szokták megbeszélni. …
…Neveltek volna ők már régen csirkét, kacsát, libát, de
hát nincs hozzá megfelelő helyiségük. …
…A falusi szervezet vezetője, özv. Rákos Jánosné azon iparkodik, hogy benn a faluban minél több
eredményt tudjanak felmutatni. Télen és tavasszal szabás-varrás tanfolyamot
indított az MNDSZ. A Szülői Munkaközösségben is résztvevő tagjai által
Télapó-estet, Fenyőfa-ünnepséget rendeztek a gyermekeknek, mostanában pedig a
május 29-én tartandó Gyermeknap megfelelő előkészítésén fáradoznak.
Rendszeresen megtartják havi összejöveteleiket, amelyeken elbeszélgetnek a
világ eseményeiről, a helyi problémákról, a község asszonyainak feladatairól. …
…Mi lenne hát a helyes megoldás? Mit kellene tenni azért,
hogy a Vörös Október MNDSZ-csoportja nemcsak a munkában, hanem az élet minden
területén összefogja, segítse az asszonyaikat? Véleményünk szerint elsősorban
az szükséges, hogy a falusi MNDSZ törődjön kissé többet a tszcs asszonyainak
munkájával. …”
6.p.”A megyei
labdarúgó bajnokság”
„Kisterenyei Bányász – Forgácsi Bányász 3:0
Kisterenyén a hazai bányász csapat igen jól és
eredményesen játszott. Az újból csatasorba állított Ponyi és Hangrát igen jól
mozogtak ezen a találkozón. Egyébként is a hazai csapat győzelme még ilyen
arányban is megérdemelt volt.”
6.p.”Sportünnepség
Kisterenyén” - GJ. –
„A Bányász SE Kisterenyén sportünnepélyt rendezett. Kora
reggel zenés ébresztő köszöntötte a Bányatelep lakóit, majd mintegy 500
sportoló mezbe öltözötten felvonult a sportpályán. A sportolók sorai előtt
óvodások, úttörők vidám serege haladt. Sándor
László nyitotta meg a sportünnepélyt. Az óvodások tánc és tornabemutatója
után az úttörők zászlógyakorlatai arattak nagy sikert a jelenlévők között. A
modellezők versenyével folytatódott a sportműsor.
Az atlétikai versenyszámok közül a női 100 méteren 1. Morgenstein Irén 16,3 2. Kálmán
Klára 17 mp.
A férfi serdülők 100 méteres versenyén 1. Nagymajdon Zoltán 14,1 2. Rácz
Iván 14,8 mp.
A férfi ifjúsági 100 méteres versenyen 1. Klein István
13,1 2. Kiss József 13,2 mp. …
…Közben az ökölvívó bemutató mérkőzések után megkezdődtek
a birkózó bemutatók.
Serdülők gránátdobásával folytatódott a verseny. 1. Kovács Barna 41 m-es dobással 2. Marki
László…
…Az atlétikai verseny befejezése után megkezdődtek a
labdarúgó mérkőzések. Először az üzemek közötti mértkőzés került
lebonyolításra. …
…A második mérkőzés a Kisterenyei Lokomotív – Somosi
Építők csapata közötti járási labdarúgó bajnoki mérkőzés volt, melyet a
Kisterenyei Lokomotív csapata nyert meg nagy küzdelem után 1:0 arányban. A
labdarúgó mérkőzések ideje alatt egyre szaporodott a nézők száma, úgyhogy mire
elérkezett a Kisterenyei Bányász – Forgácsi bányász csapatai közötti megyei
labdarúgó bajnoki mérkőzés időpontja már több mint 1500 néző övezte a játékteret.
A hazai bányász csapat igen jó játékkal lepte meg a forgácsiakat és
végeredményben biztosan szerezte meg a győzelmet 3:0 arányban.
A Kisterenyei Bányász asztaliteniszezői Mátramindszent
csapatával mérték össze erejüket és szép játék után 11:3 arányban nyerték meg
ezt a találkozót.
A későesti órákban fejeződött be a sportműsor, mely után
a fiatalok és idősek táncmulatsága a késő éjjeli órákig tartott.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése