3.p.”A kisterenyeiek versenyre szólítják a megye gépállomásait”
„…Mi, a Kisterenyei Gépállomás
vezetői és dolgozói tudatában vagyunk pártunk Központi Vezetőségének márciusi
és júniusi határozatának jelentőségével, melyek igen fontos feladatokat tűznek
a gépállomások elé… Versenyre hívjuk Nógrád megye valamennyi gépállomását, az
éves tavaszi, nyári és őszi kampányok teljesítésére. …”
4.p.”’A néma tanítók’ tanítványa”
„Sokféle ember látogatja naponta a
kisterenyei könyvtárat. Az 1580 kötet könyv között öregek, fiatalok egyforma
érdeklődéssel kutatnak, válogatnak. Néha, sajnos a gyermekek kevés sikerrel,
mert a könyvtárban az ifjúsági könyv a legkevesebb. Van, aki néhány perc alatt
megtalálja a megfelelőt, de olyan is akad, aki fél óráig keresgél a könyvek
között. … Ilyen ’bogarászó’ ember Tóth
Márton bácsi is, aki már a 66. életévét tapossa. Ő a könyvtár tudományos
könyveinek olvasója. …
…-Tavalyelőtt, amikor először
meghallottam, hogy községünkben is alakul könyvtár, nagyon megörültem. Ha jól
emlékszem, hetediknek iratkoztam be. A könyvállomány bizony kevés volt még
akkor és sajnos, az olvasótábor növekedésével ma sem elégíti ki teljesen a
közönségi igényeit. …”
5.p.”A DISZ-élet hírei”
„Jól sikerült ünnepi vezetőség
választó és tagkönyvkiosztó taggyűlést tartottak a Kisterenyei Állami
Gazdaságban, melyen a pusztamárkházi és drégelypalánki fiatalok is részt
vettek. A tagkönyv átvételekor mindannyian megígértek, hogy az elmúlt évnél
fokozottabb mértékben végzik mind a mezőgazdasági, mint a DISZ-munkájukat.”
6.p.”Sokan még nem tudják…”
„…hogy Kisterenyén sem alszanak,
hanem a sportolók és a szurkolók összefogtak,
s a labdarúgó-pályát társadalmi munkával letisztították a több mint 50
cm-es hórétegtől. A szurkolók között élenjártak a társadalmi munkában Póka András és Zsila Sándor gépállomási dolgozók. Itt kell megemlítenünk, hogy Póka András a munkáját is kitűnően végzi
a gépállomáson, hiszen a tavaszi tervét 28 százalékkal túlteljesítette.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése