4.p.”Baráti levél idős Szabó
István szobrászművészhez”
Elég
régen jártam nálatok, s amiért soraimmal felkereslek, annak több oka van!
Mindenekelőtt
nagyon boldog új esztendőt kívánok neked és kedves családodnak. 1969-ben is
nagyon szeretettem volna beszélni veled a könyvről, a Fába faragott
esztendőkről, de nem sikerült. Nem tudom, hogy mikor találkozhatunk, ezért
írnom kell. El kell mondanom neked, hogy mit jelent nekem a könyved. Úgy érzem,
joggal mondhatom el úgy is a véleményemet, mint aki életed jó részét ismerem,
és azonos környezetben éltünk. De úgy is elmondhatom, mint az egyik legrégibb
bányászfamília leszármazottja, hiszen az öreg Eichberger bácsi is rokonságunkba tartozott.
Minden
ősöm bányász volt, és végigélte az általad megfaragott évszázadokat, s azok
minden szenvedését.
A te
küzdelmes életed új erőt ad nekem is. Hányszor voltál mélyponton, és mindig
újra nekivágtál az életnek. Volt erőd újrakezdeni!
Hallottam
néhány fecsegő véleményt a könyvedről. A te életedről, életművedről csak az
mondhat véleményt, aki ismerte legalább egy kicsit az életedet. Úgy éreztem, a
könyved olvasásakor, hogy veled beszélgetek!
A
szíved diktált minden sort, nem szépítettél, nem változtattál semmit, s ez a
könyv és a te életed legnagyobb értéke. Művészeted óriási értéke mellett ezért
lesz idős Szabó Istvánnak – az
embernek – az élete örök példakép fiatalságunknak. Ezért éltem át én is szinte
egész ifjúságomat újra a könyved olvasásakor. Szinte láttam a napsütötte
Zagyva-partot, ahol ifjú éveimet töltöttem én is, gyermekeiddel. Láttam Icukát,
Pistit! Láttam a melletted szinte hősként helytálló kedves feleséged szelíd
arcát! Veled jártam a Mátra ösvényeit és a bánya mélyét, ahol apáink
verejtékeztek. És nem szégyen leírni: veled könnyeztem a nehéz napjaidban. Én
is azt írom le most, amit a szívem diktál, de az igazság is ez!
A te
művészetednél, Pista bátyám, csak egy van nagyobb, a végtelenül igaz és őszinte
emberséged. Határtalan szereteted az emberiség iránt. Ez adja művészeted
nagyságát.
Nem
vagyok én sem műbíráló, sem kritikus. Az életben azonban nagyon sokat
tapasztaltam. Népünk nevelője vagyok. És a mi bányásznépünk fiaiért meg is
tettem mindent.
Talán
nem tudtam gondolataimat most úgy leírni, ahogy bennem vannak, de tollat
kellett ragadnom, hogy írjak hozzád. Vedd úgy soraimat, hogy csak egy kis
töredékét tudtam elmondani annak, amit érzek művészeted, igaz életed,
emberséged iránt. És tudod te, Pista bátyám, hogy amikor meglátogattunk
Benczúrfalván a kisterenyei bányászgyerekekkel, az elsősorban azért volt, hogy
példaképet lássanak maguk előtt az én tanulóim. Hogy el tudják majd mondani
unokáiknak is, ők találkoztak Nógrád megye és hazánk egyik nagy művészével, s a
művészek között az egyik legismertebb emberrel: idős Szabó Istvánnal. Emlékszel
milyen öröm volt – szinte könnyeztük – amikor mutattad egyiknek is, másiknak
is, hogy ez itt a nagyapád, ez meg az apád! Vagy amikor felismerted egyik-másik
gyereket az apjáról, vagy nagyapjáról.
Mindezek
most végigvonultak előttem, hogy olvastam az életed történetét. Még egy ok, ami
miatt írok, hogy Németh Miska (a volt kocsmáros) fényképnegatívjai között
ráakadtam vagy nyolc régi szobrod felvételére, továbbá a kisterenyei szobrod
avatásának és más eseményeknek a képeire.
Drága
Pista bátyám! Addig is, amíg találkozunk, fogadd szeretettel soraimat. Köszönök
neked ismételten mindent.
Azt,
hogy új életkedvet kaptam életedből. Köszönöm egész családom és bányász őseim
nevében is, kiknek nehéz életét fába vésted, s így nekik örök emléket
állítottál. Fenyvesi József kisterenyei
iskolaigazgató”