4.p.”Kulturális
mozaik”
„Több
szakkör és öntevékeny művészeti csoport kezdi meg munkáját szeptemberben a
kisterenyei körzeti művelődési házban. Az intézmény fennállása óta dolgozik
fotó- és képzőművészeti szakkör, s régen működik az irodalmi színpad is. A
palóc népzenei csoport nemcsak a nagyközségben, hanem megyeszerte is közismert,
népszerű. Új kezdeményezés viszont az ifjúsági klub. Részletesen kidolgozott,
változatos programmal, lelkes tagokkal, jól felszerelt helyiségekben kezdi meg
tevékenységét még szeptemberben.
Leánykérés
címen írt jelenetet Kómár Sándorné
kisterenyei nép művész, amelyben számos környékbeli népszokást elevenít fel, s
amelyből többek között már a Rádió műsorában is villantottak fel részleteket.
Most a művelődési ház citerazenekara, valamint az ÁFÉSZ és a gimnázium közös
tánccsoportja szeretné betanulni a teljes jelenetet, amely iránt értesüléseink
szerint a Televízió is érdeklődik.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése