„A
félkör alakú, hatalmas fűtőház annak, aki először lép be ide, érdekes látványt
nyújt. Üzemen kívül, javítás alatt álló mozdonyok. Némelyik alkatrészeire
bontva, körülette sürgés-forgás.
A
Kisterenyei Fűtőház dolgozói javítják a beteg mozdonyokat. A kovácsok,
lakatosok, hegesztők gyorsan és egyöntetűen munkálkodnak azon, hogy mielőbb a
síneken pöfögjenek a masinák.
Amit
végeznek, nagyon komoly és felelősségteljes feladat. Sokan talán nem is tudják
mennyi törődés, munka és fáradtság szükséges egy ilyen hatalmas gépmonstrum
megjavításához. Szép Sándor a fűtőház
főnöke, Cikora Árpád főnökhelyettes, Valecsik Árpád művezető és Szeberényi Sándor csoportvezető
irányítja a feladatokat, küldi munkára az embereket, visel gondot mindenre.
A
fűtőház dolgozói igazán minden dicséretet megérdemelnek. Szakismeretüket
bizonyítja, hogy ezüstkoszorús Szocialista brigád cím tulajdonosai lettek.
Emellett sok fiatalt segítenek a mesterség fortélyainak elsajátításában,
szükség van rájuk, mert ők lesznek a jövő szakemberei. Amikor utazunk valahová
vígan fut velünk a mozdony, gondoljunk egy kicsit azokra is, akik orvosai
ezeknek a gépeknek.”
8.p.”Tanácskozás Kisterenyén”
„A
Kisterenyei nagyközség közös Tanács Végrehajtó Bizottsága ma délelőtt tartja
ülését. A végrehajtó bizottság elsőként azt vitatja meg, miképpen segítheti a
tanács az eddigieknél is hatékonyabban a szövetkezeti és a magánerőből építendő
családi házak kivitelezésének gyorsítását. Kisterenyén az építkezésekhez
nyújtott segítségnek nagy szerepe van, mert egyre többen kívánnak saját erőből
építkezni. Ezt követően a tanácskozás résztvevői megvitatják Kisterenye
közbiztonságának helyzetéről szóló jelentkezést, majd egyéb ügyeket
tárgyalnak.”
8.p.”Hírek”
„-Félmilliós
nyereség. Teljesítette féléves tervét az ÁFÉSZ kisterenyei körzete. A
kiskereskedelem, vendéglátóipar, szolgáltatás, szállítás közül legeredményesebb
a kiskereskedelem 153 százalékos aránnyal. A szövetkezet féléves nyeresége több
mint félmillió forint.
8.p.”Tapasztalatcsere”
„ A
kisterenyei tanácsi bölcsőde dolgozói a napokban Szécsénybe utaztak
tapasztalatcserére. A látogatást még az ősszel viszonozzák a szécsényiek.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése