„Önfeledt
homokozás.”
Kisterenyén
tizenöt évvel ezelőtt nyitották meg a tanácsi bölcsődét. Az eltelt időszak
alatt nemcsak a járás, de a megye egyik legjobban működő intézménye lett –
nevelési, gondozási, élelmezési szempontból egyaránt kifogástalan munkát
végezve.
Nemrég
felkerestük a gyermekintézményt, hogy magunk is meggyőződjünk a jó és szép
hírek valódiságáról. Villányi Jánosné
vezető kalauzolt bennünket, segítségével ismerhettük meg az intézményt,
felszereltségét, berendezéseit; az itt folyó életet, eredményeiket,
problémáikat. A negyvennégy férőhelyes, mintegy nyolcvan százalékos
kihasználtsággal működő bölcsőde helyiségei rendeltetésszerű berendezései
megfelelnek az igényeknek. Két átvevő helyiség, egy csecsemő, egy tipegő, egy
nagycsoport szoba, két fűthető, üveges terasz, fürdőszoba, betegszoba, valamint
mosókonyha, előkészítő helyiségek, raktárak és korszerű háztartási gépekkel
felszerelt főzőkonyha áll az intézmény lakóinak, dolgozóinak rendelkezésére.
-Évente
jelentős összeget fordítunk szakmai felszerelések bővítésére,
gyermekruházatának felújítására, biztosítására – mondja a vezetőnő. Az idén
huszonötezer forintot fordítottunk különböző ruházati cikkekre.
Látogatásunk
során tapasztalhattuk, hogy valamennyi gondozónő színes, élénk színű
munkaköpenyben volt. Ötletesek, szépek, a gyermekek korának megfelelő, a
foglalkozási célok által meghatározott játékok. A közelmúltban tartottak nagy
sikerű játékkiállítást, szülők, gyermekek egyforma örömére. A foglalkozási
anyagokra: füzetekre, gyurmákra, ragasztókra, fűzőkre, új festékekre szintén
jelentős összeget fordítanak.
Megnéztük
a hét nevelési programját, nevelési céljait. Az anyanyelvi nevelés,
környezetismeret, érzelmi-esztétikai nevelés, szokás, kézügyesség és mozgás
fejlesztése egyszerű, kedves, a gyermekeknek örömet jelentő feladat megoldását
végeztették el a gondozónők. A különböző hangok és zörejek felismerését
izgalommal, feszült érdeklődéssel várták a kicsik. …
…A
nagyközségi tanács már megterveztette az intézmény teljes felújítását,
különösen az épület állagának javítását s a meglévő hiányosságok pótlását. …”
8.p.”Tanácsülés
Kisterenyén”
„A
Kisterenye nagyközségi közös Tanács tegnap ülést tartott. Napirenden a negyedik
ötéves terv végrehajtásának előkészítése érdekében teendő intézkedések
megtárgyalása; az 1971 évi költségvetés és fejlesztési alap teljesítése,
valamint a nagyközség területén érdekelt, a tanács irányítása alá nem tartozó
szervek koordinációs lehetőségeinek vizsgálata szerepet.
A
májusi tanácsülésen jóváhagyott pénzügyi és fejlesztési tervek alapján a
nagyközségi tanács öt év alatt összesen hatvannégymillió-kettőszázhetvenezer
forinttal gazdálkodik. Ebből az összegből kívánják megoldani a fejlesztési
elképzeléseiket, biztosítani az intézmények rendeltetésszerű működését, s
elvégezni a gazdasági ágazat több jelentős, kiemelt feladatát. A tervidőszak
alatt huszonkétmillió forint értékű építési jellegű munka kivitelezésére került
sor. Az 1971 évi költségvetés és fejlesztési alap első félévi teljesítéséről
szóló előterjesztésből kitűnik, hogy az összbevételeket éves szinten közel
ötven százalékban teljesítették. Különösen jó a saját bevételek teljesítése.
Problémák a lakosság adóbefizetésénél mutatkoztak, néhány magas adót fizető
kisiparos már elérte a nyugdíjkorhatárt, lemondott iparáról. A tanácsülés
megállapította, hogy az első féléves gazdálkodás az elfogadott költségvetési
terveknek megfelelően történt, mind a bevételi, mind a kiadási tervek
teljesítése időarányos. A lakosság közellátása érdekében tett intézkedések
egyik legfontosabb feladatának a koordinálási lehetőségek megteremtését tekintik.
Különösen
ki kell terjednie a közellátási, közösségi, kommunális létesítményekre és nem
utolsó sorban a lakásépítésekre.
Tekintettel
arra, hogy az érintett intézmények ez idáig a pénzügyi konkrét lehetőségeket
nem tudták ismertetni, újabb tárgyalás összehívását tervezik.”
8.p.”Tanácskozás
Kisterenyén”
„A
Mátraaljai Állami Gazdaság 2-es számú kerületében Kisterenyén, szakszervezeti
bizottsági ülést tartottak. Az ülésen értékelték az első félévben végzett
mezőgazdasági munkákat, valamit a szakszervezeti bizottság első hat hónapi
tevékenységét, különös tekintettel a párt X., illetve a MEDOSZ VII.
kongresszusára. Több értékes hozzászólás között figyelemre méltó a segéd
üzemági tevékenység fejlesztését javasoló bejelentés, a téli időszakban történő
foglalkoztatás megkönnyítésére.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése