„1917.
november 25-én gyűlésre jöttek össze a kisterenyei asszonyok, hogy tűntessenek
’A földről és a békéről’ szóló dekrétum mellett.
Eljutott
a híre a faluba is, hogy Oroszországban, november 7-én győzött a szocialista
forradalom. A forradalom híre nagy hatással volt a dolgozó emberekre, különösen
a nőkre. A sokat szenvedett nép nyomorúságos helyzetét még inkább fokozta a
háború, mely a teljes pusztulás szélére taszította a magyar családokat. Az
amúgy is nehéz helyzetet csak súlyosbította, hogy Nógrád megyéből mintegy 15000
embert hurcoltak a frontra. Közülük több, mint négyezren megsebesültek, vagy
életüket vesztették. A szabadság utáni vágy gyakran megfogalmazódott Chorin
Ferenc bányáiban és Báró Solymosi Tibor birtokán. Az uralkodó osztály
elővigyázatos volt és intézkedéseket folyósított a ’lázítók’ és elégedetlenséget
szítókkal szemben. Kisterenyén nagy létszámú körzeti csendőrlaktanyát
létesítettek, de az sem tudta elnémítani az embereket, megakadályozni
szervezkedésüket. Olyanok álltak a mozgalom élére, mint Szomszéd Keskeny István, Szomszéd
Keskeny Zsuzsanna, Szomszéd Gábor,
Tóth Zöld Márton, akik mint bányamunkások vagy agrárproletárok ismerték meg
a kizsákmányolást. Tudták, hogy a harc megvívásához szervezettségre van
szükség. A szervezkedés megakadályozását a főszolgabíró, a jegyző és a pap
teljes igyekezetével elősegítette. A község történetében eddig nem fordult elő,
hogy gyűlést engedélyeztek volna. Nyilvánvaló, féltek annak hatásától és
jobbnak látták, ha nem adnak lehetőséget a gyülekezésre…
Ezt
történt akkor is, amikor a kisterenyei asszonyok a nők választójoga érdekében
akartak gyűlést tartani. A főszolgabíró nem engedélyezte. Azzal tiltotta be a
november 25-re tervezett nőgyűlést, hogy a ’közeli napokban a kisterenyei
asszonyok a községházát formálisan megostromolták, azért mert ott egyházi közgyűlés
volt, márpedig ilyen esemény semmi bizonyítékot nem nyújt arra, hogy a község
nyugalmát hasonló rendzavarással nem bontsák meg.’
A női
szervező bizottság Szomszéd Keskeny
Zsuzsanna vezetésével nem nyugodott bele és fellebbezést nyújtott be a
belügyminiszterhez. A fellebbezésnek a belügyminiszter helyt adott és
hozzájárult a gyűlés megtartásához.
A
gyűlés napirendjén nem csupán a választójog, hanem a föld és a béke kérdése is
szerepet. A szervező bizottság alapos munkájának eredményeként több, mint háromszázan
jöttek össze.
A
gyűlésen népviseletbe öltözve jelentek meg a nők és a férfiak is. Együtt
tűntettek a béke mellett. A főszolgabíró-helyettes rossz néven vette, hogy a
gyűlésen nem vehetnek általában részt a nők, hanem csak az asszonyok. A lányok
távol tartásával is korlátozni akarta a megmozdulás sikerét. Ez azonban nem
jelentett leküzdhetetlen akadályt. Az intézkedést leleményesen kijátszva sok
lány is megjelent – a csendőrkordon ellenére is – a meghirdetett időpontra a
községháza előtt. A kivezényelt csendőrök igen durván viselkedtek: ’a gyűlésen
megjelenteket, férfiakat és nőket egyaránt lökdösték’ – írta a Népszava
tudósítója. A hangulatot csak fokozta a csendőrök agresszív magatartása. A
gyűlölet még inkább hatványozódott az uralkodó osztály iránt. A gyűlésen ilyen
körülmények között Szomszéd Keskeny Zsuzsanna elnökletével mégis
megkezdődött.
Bevezető
szavait lelkesen fogadták, amely után átadta a szót Filipovits Katalin elvtársnőnek
az Országos Női Szervező Bizottság tagjának. Beszéde nagy tetszést aratott.
Agitatív szavai láthatóvá tették az egyszerű embert, amikor arról szólt, miért
igyekeznek a munkásságot tudatlanságban tartani.
A
tömegből több felkiáltás hallatszott és éltették az előadót. A hatósági
megbízott félbeszakította a beszédet és figyelmeztette Filipovitsot, hogy
válogassa meg mondanivalóját, mert ellenkező esetben kénytelen lesz a gyűlést
feloszlatni.
Az
előadó azonban következetes volt mondanivalóját illetően. Rámutatott a
földmunkások tarthatatlan helyzetére és a választójog szükségességére. Itt az
ideje annak – hangsúlyozta -, hogy legyen választójoga minden magyar nőnek és
férfinak. A jelenlévő megbízottak és csendőrök idegesek és türelmetlenek
voltak. A főszolgabíró-helyettes a hallottak után erélyesen félbeszakította a
beszédet és nemcsak a gyűlés feloszlatásával fenyegetőzött, hanem az előadó
letartóztatásával is. A lelkes tömeg kórusban kiáltotta, hogy halljuk az
előadót. Mindenkit érdekelt, amiről szó esett, hiszen azt juttatta kifejezésre,
ami a legfájóbb volt. több felkiáltás hangzott a résztvevők köréből: békét,
akarunk! Legyen vége a háborúnak! Hozzák haza fiainkat!
A
gyűlés végeztével a lelkes tömeg impozáns tűntetést rendezett a béke mellett.
Asszonyok és férfiak az akkori népviseletbe öltözve, egymásba karolva, énekszóval
vonultak végig az utcán.
Most,
amikor e történelmi eseményre emlékezünk, velünk együtt ünnepelnek még sokan
azok közül, akik részesei voltak az asszonygyűlésnek.
Ott
menetelt a sorban: Koós Károlyné, Nagy M. Andrásné, Tóth Z. Jánosné, Osgyáni
Sándorné, Koós Hutás Józsefné, Kaszás Istvánné, özv. Bazsó Józsefné, Ökrös
Istvánné, akik megöregedtek és elfáradtak a munkában, de ugyanolyan
lelkesen harcoltak most is, mint amikor a béke mellett tűntettek. Harcuk
figyelmeztetés volt az uralkodó osztály számára, hogy a Nagy Októberi
Szocialista Forradalom nem marad meg Oroszország határain belül. A kisterenyei
asszonyok példájukkal és bátor cselekedetükkel örökre beírták neveiket a
történelembe.”
Korabeli
fénykép a kisterenyei nőgyűlésről. Elől Filipovits Katalin ül, a gyűlés
névadója, az Országos Női Szervező Bizottság tagja. Látható a képen Szomszéd
Keskeny Zsuzsanna, a gyűlést szervező bizottság elnöke is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése