4.p.” Három tavasz Kisterenyén”
„A
Három tavaszt ünneplünk” akció Kisterenyén is élénk lüktetést vitt az ifjúsági
mozgalomba. Az akcióba mind az általános iskola úttörői, mind pedig a
gimnázium, illetve a község KISZ-fiataljai bekapcsolódtak. Az úttörők március
15-éán emlékezetes túrát indítottak Ágasvárra, amelynek környékén hajdan több
szabadságharcos bujdosott.
Tegnap
a gimnázium KISZ- szervezete és az általános iskola úttörőcsapata hat szovjet
vendéget fogadott, akikkel az úttörőklubban baráti beszélgetést folytattak a
fiatalok, illetve a nevelőtestületek tagjai. E napon egyébként a gimnázium
KISZ-szervezete zászlót kapott a helyi gépállomástól, illetve a község és a
járás tíz év óta KISZ-ben tevékenykedő tagjait emléklappal jutalmazták.
Március
26-án a szovjet pionírok és a kisterenyei úttörők találkozóját rendezik meg
Kisterenyén. Április 4-én ismét szovjet vendéget várnak a községbe, akik az
úttörőkkel, a KISZ-esekkel és a község lakosságával közösen megkoszorúzzák a
szovjet hősi emlékművet.
Április
29-én és 30-án a szlovákiai Ragyolc község ifjúsági szervezetének tagjaival
találkoznak Kisterenyén a község
fiataljai, a találkozó az ünnepségsorozat záróakkordja lesz.”
6.p.”Háromszáz tanuló versenyben
Kisterenyén”
„Lezajlottak
a kisterenyei általános iskolában a szaktárgyi tanulmányi versenyek, amelyen az
idén nagy számban és eredményesen szerepeltek a fiatalok. A nyolc tárgyból,
matematikából, történelemből, élővilágból, földrajzból, fizikából, kémiából,
magyar irodalomból és rajzból, festményből összesen mintegy 300 tanuló
versenyzett. A szaktárgyi tanulmányi versenyek járási döntőjére április 2-án
kerül sor Kisterenyén. …”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése