1.p.”Ötven termelőszövetkezeti
tag kitűntetése”
„-A
Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága március 14-én, Salgótarjánban
fogadást adott a megyei küldött értekezlet alkalmából kitűntettek
termelőszövetkezeti tagok, alapító tagok tiszteletére. …
…Kántor János a kisterenyei Vörös Október
Termelőszövetkezet elnöke… kapott elismerő oklevelet munkájáért.”
4.p.”Elkészült a megyei program”
„…Hazánk
felszabadulásának 22. évfordulóját, az április negyediki ünnepségeket az idén
mindenütt KISZ-esek rendezik meg. Az ünnepségek, megemlékezések rendezésében a
pártszervezetek nyújtanak segítséget a fiataloknak. Pásztón, Salgótarjánban,
Balassagyarmaton, Nagybátonyban, Kisterenyén és Bercelen lesz úgynevezett
kiemelt jellegű, tehát nagyszabású ünnepség. A felsorolt helyeken politikai,
társadalmi életünk megyei vezetői mondanak ünnepi beszédet, de a többi
rendezvényen is pártbizottsági előadók és KISZ-vezetők emlékeznek meg az ünnep
jelentőségéről. …”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése