3.p.”Szocialista üzem lett a
kisterenyei fűtőház”
„A
kisterenyei fűtőház dolgozói még 1962 elején elhatározták, hogy harcot
indítanak a szocialista üzem cím elnyeréséért.
Nagyszerű
elhatározásukat tett követte, s ma már 12 brigád büszkélkedhet azzal, hogy
elnyerte a szocialista brigád megtisztelő címet.
Gazdasági
tevékenységüket fémjelzi, hogy 1959. január elejétől folytatólagosan
teljesítették az Élüzem feltételeket, s egymás után hatszor nyerték el a büszke
címet.
A
gazdasági munkán túl jelentős eseményeket mutatnak fel a fűtőház dolgozói egyéb
vonatkozásban is. Politikai oktatáson a dolgozók csaknem fele vesz részt.
Általános és felsőbb fokú iskolákban 18 mozdonyvezető és fűtő gyarapítja
tudását.
A
XIII. Vasutas Nap előtt, pénteken kedves ünnepség zajlott le a fűtőházban. A
fűtőház kollektívájának az 1962-es év alapján ezen a napon adták át a
szocialista üzem megtisztelő címről szóló okiratot.”
7.p.”Hol szórakozzunk?”
„Mozi
– Kisterenye
Vasárnap:
Séta a nárciszok között kedd, szerda: Ítélethirdetés csütörtökön, szombaton:
Csendes otthon.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése