3.p.”Jogos várományosok – 1,200
tonna megtakarítás – Balesetmentes közlekedés”
„A
Kisterenyei Fűtőház dolgozói az elmúlt években egymásután hatszor nyerték el az
élüzem címet, 1963 júliusában a szocialista üzem címet is megkapta a fűtőház
kollektívája. Tavaly, egész évben azon munkálkodtak, hogy eredményeik alapján
hetedszer is birtokosai legyenek az élüzem címnek. Bár végleges és pontos adat
még nincs erre, annyi azonban már biztos, hogy az élüzem szint valamennyi
pontját 1963-ban is teljesítették. Nagyszerű eredményeik közül különösen
kiemelkedik, hogy 1963-ban 1200 tonna szenet takarítottak meg, több mint 790
ezer forint értékben.
Ez a
mennyiség a fűtőház egy hónapi szükségletét biztosítja. Az önköltségnél is
jelentős a megtakarítás. A tervezettnél 118 ezer forinttal használtak fel
kevesebbet. A fűtőház dolgozói talán arra a legbüszkébbek, hogy 1963-ban
balesetmentesen közlekedtek, s szolgálatképtelenség egyetlen esetben sem
fordult elő.
A
fűtőház 15 szocialista és a többi munkabrigádja előtt a téli időszakban még
nagyobbak a feladatok. Bár munkájukat nagyban befolyásolja a rossz minőségű
szén, a kevés személyzet, a sok beteg – mégis mindennap szinte menetrend szerint
közlekedtetik a vonatokat Kál-Kápolna, Kisújszállásra, Tiszafüredre és Egerbe.
Nem
egy mozdonyvezető két napot is úton tölt, csakhogy továbbítsa az árukkal
megrakott szerelvényeket. Az utóbbi napokban különösen a nagy köd gátolja
munkájukat.
Így
volt ez január 5-én is, a délutáni órákban, Vaspál
László mozdonyvezető és Valus László
fűtő a 8924-es számú személyvonatott ’vitte’ Kál-Kápolnára. Kanyarban haladt a
szerelvény. Vaspál csak annyit
látott, hogy a sínpáron egy tehergépkocsi áll. Azonnal cselekedni kellett. Az
utasokkal teli személyvonat a tehergépkocsi előtt megállt. Vaspál
lélekjelenlétének köszönhető, hogy nem történt baleset, s a szerelvény 15
perces késéssel folytathatta útját.
Jól
záródott az esztendő, eredményes az újév is Kisterenyén. Ezért joggal
bizakodnak, hogy munkájuk eredményeképpen hetedszer is elnyerik az élüzem
címet.”
7.p.”Hírek”
„-Saját
javítási tervük felett még három mozdonyt javítottak ki az Egri Fűtőháznak az
elmúlt évben Kisterenyén. Ebből egyet a fűtőház 14 ipari tanulója javított ki
önállóan.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése