1.p.”Befejezés előtt a tavaszi
tervek teljesítése”
„…A
Berceli és Kisterenyei Gépállomás dolgozói az elmúlt napokban már eleget
tettek kötelezettségüknek. Teljesítették
tavaszi tervüket. Több traktoros kimagasló eredményt ért el a kongresszus
tiszteletére indított versenyben. A Kisterenyei Gépállomáson az utóbbi tíz nap
alatt, a legeredményesebben Zeke József
dolgozott. …”
6.p.”Az idén is megnyílnak az
építőtáborok”
„A
fiatalok körében az egyik legnépszerűbb társadalmi munka az építőtáborokban
való részvétel. …
…Az
országosok mellett a megyében is lesznek ilyen jellegű építőtáborok.
Kisterenyén, a mátraszőllősi tsz-ben és a nagybátonyi botanikus kertben
végeznek közhasznú társadalmi munkát a nógrádi fiatalok.”
6.p.”Mezőgazdasági pályaválasztás
Kisterenyén”
„Az
1965-66-os tanévben 90 tanuló fejezi be tanulmányait a kisterenyei általános
iskolában. A nyolc osztály elvégzése után a fiatalok húsz százaléka a
mezőgazdasági pályát választja hivatásul. A termelőszövetkezetekkel eddig
tizennyolc fiatal kötött szerződést, akik mezőgazdasági szakmunkásnak
készülnek. Többen mennek a helyi gépállomásra és az állami gazdasághoz. Nőtt az
érdeklődés az erdészeti szakközépiskola iránt is. A kisterenyei általános
iskolában ez az első eset, hogy ilyen mértékben érdeklődnek a fiatalok a
mezőgazdasági pályák iránt.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése