2013. április 9.

Szabad Nógrád XI. évf. 18. szám 1955. március 2.



2.p.”Levél Kisterenyére a tanácsi MDP csoportról”
„Szerkesztőségünk a közelmúltban elhatározta, hogy egy tanácsi MDP-csoport munkájáról megírja az eddigi tapasztalatokat és ezzel is segíti a többi MDP-csoportok munkáját. E feladatok megoldásában rátok gondoltunk először Kisterenye tanács kommunistái, mivel a megyében az újjáválasztott tanácsok közül összesen 28 kommunista. Mily hatalmas erőt jelent ez, s részben kihasználatlan, mert az MDP-csoport – amiről mi is írni akartunk – még most sem alakult meg, pedig erre a III. pártkongresszus és a megyei párt-végrehajtó bizottság is hozott határozatot. A legnagyobb felelősség a volt párttitkárt terheli. …
Boros elvtársnő, a Kisterenyei Tanács elnöke úgy képzelte az MDP-csoport megalakulását, mintha egy új pártszervezetet kellene létrehozni a végrehajtó bizottság párttagjaiból. …
…Ti, a kisterenyei tanács kommunistái e faladatoknak megfelelően irányítsátok a község fejlődését, amely egy része hazánk felvirágzásának.”

6.p.”Hírek”
„Kisterenye és vidéke körzeti földműves szövetkezet február 26-án tartotta küldöttgyűlését Mátraverebélyben. Hat község szövetkezeti tagságát körülbelül 120 küldött képviselte. A küldöttgyűlés résztvevői tiltakozó táviratot küldtek az Országos Béketanács irodájára, melyben tiltakoztak a nyugatnémet felfegyverzés és az atomenergia háborús célokra való felhasználása ellen.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése