1.p.”Szántóverseny
Kisterenyén”
„Megyeszerte folynak az üzemi
szántóversenyek. Kisterenyén szerdán délelőtt álltak rajthoz a versenyzők, hogy
bebizonyítsák szaktudásukat.
A termelőszövetkezeti
agronómusokból álló versenybizottság előtt 9 Utos és Szuper Zetor sorakozott
fel, hogy adott jelre megkezdje a munkát. A kilenc induló között 4 szövetkezeti
traktoros nevezett be a versenybe. Minden versenyzőnek 100 méter hosszú és 30
méter széles területet kellett két órán belül megszántani. A verseny fő célja a
minőségi munka volt. Csaknem tízféle minőségi követelménynek kellett eleget
tenni a verseny során.
Az izgalmas versenyt Ozsvárt István a kisterenyei gépállomás
traktorosa nyerte meg Utos gépével 81,2 pontszámmal.
Az üzemi verseny első helyezettje
karórát, a második fényképezőgépet, a harmadik likőrös készletet kapott
ajándékban. A rövidesen sorra kerülő járási versenyen ez a három traktoros vesz
részt.”
8.p.”Sportlövészet”
„Vasárnap Salgótarjánban
rendezték meg a Béke Kupa sportlövész megyei bajnokság első fordulóját. A
bajnokságban nyolc csapat 58 versenyzővel állt rajthoz. A bajnokság első
versenyén már igen szép eredmények születtek.
Egyéni eredmények: Férfi
felnőttek: 1. András Antal Kisterenye
MHS, 244 kör, 2. Szomszéd Sándor
Kisterenye MHS, 243 kör…
…Ifjúságiak: Janusek István Kisterenye MHS 244 kör, 2. Hracskó
János Kisterenyei MHS 208 …
…Csapat: …4. Kisterenyei MHS,
1518 kör. …”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése