5.p.
„A Vörös
Hadsereg páncélvonata, amely a Tanácsköztársaság védelme során mindig ott volt
a legnehezebb frontszakaszokon. A páncélvonat Kisterenyén is megjelent.”
7.p.”Kibomlott
a vörös zászló. Szomszéd K. József kisterenyei veterán emlékeiből”
„Talán tíz éves lehettem, amikor
első ízben vettem kezembe és olvastam el a családba járó Népszavát. Sokat nem
értettem meg belőle, de az ott lévő szavaknak, mint a ’harc’, vagy a ’sztrájk’
bűvös varázsa volt. Először félve vonultam ki az újsággal a csűrbe, de később
már felfedve titkom, bátyámhoz fordultam tanácsért. Nagy komolyan nézett rám. …
…A IV. elemi után már ott
kapálgattam én is az urasági földet. Családunk nagy volt s minden dolgos kézre
szükség volt. S ahogy az évek teltek, úgy kerültem egyre közelebb a
munkásmozgalomhoz. …
…Közben a háború is megkezdődött,
1916-ban sorköteles lettem, s két évet töltöttem a fronton. … 1918-ban jöttem
haza. …
…Az őszirózsás forradalom híre
Kisterenyére is eljutott. Ezután az idő gyorsan haladt. Egyre többször vetődött
fel: munkáshatalom kell. …
…Márciusban kikiáltották Pesten a
Tanácsköztársaságot. Mi is kitörő lelkesedéssel fogadtuk a hírt. Nem volt külön
kidobolva, hogy a faluban is megalakulnak a direktóriumok, a Tanácsköztársaság
helyi szervei, mégis több száz főnyi tömeg gyűlt össze a községházán. Sőt benn
sem fért már, aki később jött.
Megkezdődött az ünnepi gyűlés. …
…A szocialistákat ismerték a
faluban. A direktórium belőlük tevődött ki. Ilyen választás még sosem volt a
faluban. Röpködtek a nevek: Szomszéd
Ranál István, Mojzes János, Ankovics Béla stb.
Helyet kapott a vasutas, bányász,
sőt a földműves is. …
…A választás már megtörtént, de a
tömeg csak nem oszlott széjjel. A ragyogó tavaszi nap melegen szórta sugarait.
Egyszerre a vörös zászlót a megválasztott direktórium tagjai körülvették s
indultak ki az útra. A lelkesen éljező tömeg kíséretében a vörös zászló alatt
indultunk végig a faluban. Az ablakok mindenütt nyíltak, sapkáink mellé
virágcsokor került, s daloltuk csengő hangon: ’Mi a múltat végleg eltöröljük’…”
9.p.”A
Vörös Október Tsz kertészetében” - Gortva László -
„A község végén épülő új majorból
lelátni a völgyben lévő kertészetbe. Kántor
elvtárs, a kisterenyei Vörös Október Tsz szakképzett elnöke ideális
területet jelölt ki a zöldségtermesztésre. A területet bővizű patak szeli
ketté. ’Így a csapadék pótlására’ megfelelő mennyiségű, minőségű és olcsón
nyerhető víz áll rendelkezésre. A víz kémiai összetételét a gépállomás
laboratóriumában vizsgálták. A gazdaságos termelést már az is elősegíti, hogy a
tárgyát alig 100 méterről kell szállítani. Közel van a műút is. A
termények szállítása csak jó közlekedési úton gazdaságos. Közel a nagy
fogyasztópiac: Salgótarján és a bányamedence. Ezáltal kevesebb a szállítási
költség. Minél frissebben kapja a fogyasztó a zöldségféléket, annál
értékesebbek a táplálkozás szempontjából. A természeti és közigazgatási
adottságok figyelembevétele az üzemszervezésnél már fél sikert jelent.
A melegágyakhoz és a növényházhoz
vezető rövid földút kép oldalán áttelelő zöldségfélék – saláta, hagyma, spenót
– sorakozik. Apró leveleikbe életet lehel a kora tavaszi napsugár. Hozzáértő
kezek vetették. …
…Új növényházat építettek, 42
négyzetméter az alapterülete. 70 000 forintot áldoztak rá. Jó helyen
kamatoztatják a tagok pénzét. …
…A növényházban szorgos munka
folyik. Valkai István, a kertészeti
brigád vezetője és a Szeberényi lánytestvérek
fejlett paradicsompalántákat tűzdelnek a hosszú növényasztal humuszos
talajában. …
…A növényházat csak hajtatás
céljaira nevelt palánták részére használják. A növények jól fejlődnek a 20-22 C
fok hőmérsékleten. A hőt a növényasztal alatt végighúzódó csatornafűtés
szolgáltatja. …
…A növényház körül 149 melegágyi
ablak alatt több mint egymillió darab melegigényes zöldségféle – káposzta,
karalábé, karfiol, uborka stb. – vegetál. …
…A zöldségtermelő terület 12
katasztrális hold. Ebből 7 holdon köztes termelést folytatnak. Kétfajta növényt
ugyanazon területen egyszerre termesztenek. Ehhez pedig öntözhető, jó táperőben
lévő terület szükséges. Mindez nem hiányzik. Hat holdon árasztásos módszerrel,
a többi területen fejlődő növények vízszükségletét pedig permetező öntözéssel
biztosítják. Ehhez szórófejes öntözőgépet vásárolnak. …
…A kertészeti munkák gépesítése
csak akkor kifizetődő, hogyha azt az üzem gazdaságosan ki is tudja használni.
Csak így lehetséges, az áru előállítási költségek nagyarányú csökkentése, a
jövedelmezőség fokozása. Sajnos a kertészeti gépek beszerzése – a vezetőség
mulasztásából – kissé elhúzódott. De minden remény meg van a gépek mielőbbi
megvásárlására. Ezt segíti a megyei mezőgazdasági osztály és a járási bankfiók.
Így a 10 főnyi kertészeti brigád igazi nagyüzemi módon termel majd, s minden
bizonnyal túlteljesíti a 130 000 forintos bevételi tervet.”
10.p.
„Garanciális ügy” - (rosz)
„Danyi Józseffel egy Rákóczi-telepi bányásszal történt az ügy. …
…Úgy történt, hogy 1958.
szeptember elején, a bányásznap alkalmával pénzzel jutalmazták Danyi
elvtársat is… Gondolta: jutalomból meglepi a családot egy
szép rádióval, meg egy lemezjátszóval. …
…A kisterenyei népboltból
hazavitték a rádiót és a lemezjátszót. Volt is nagy öröm. Aztán, hogy hogy nem
két hét múlva a lemezjátszó megnémult. …
…A kisterenyei népbolt vezetőjének
közreműködésével elküldték a Balassagyarmati Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi
Vállalathoz garanciális javítás végett. …”
12.p.”Hírek”
„- Az év első napjaitól eddig 4
vagon eldeformálódott TH-gyűrűt tettek ismét használhatóvá a kisterenyei javító
műhelyben.
- Csatlakozott az ifjúsági
brigádok országos versenyéhez a kisterenyei gépállomás ifjúsági brigádja.
-Országos állat – és kirakodó
vásár lesz április 7-én Kisterenyén.
12.p.”A
Tanácsköztársaság 40. évfordulója tiszteletére rendezett járási sakkbajnokság”
„Kisterenyén rendezte meg a
járási TST a járási sakk csapatbajnokságot a Tanácsköztársaság 40. évfordulója
tiszteletére. Ezen a versenyen 8 csapat 50 versenyzője mérte össze tudását két
csoportban. Nagy küzdelmek folytak a helyezésekért. …
…A jól sikerült és népes
kisterenyei versenynek azért mégis volt egy kis szépséghibája. Mégpedig, hogy a
meghívott és a benevezett 15 sportkör közül csak 8 küldte el versenyzőit.
Különösen kirívó volt a nagy szakszervezeti támogatást élvező hazai Kisterenyei
Bányász sakkozóinak és a Vizslási Bányász sakkozóinak távolmaradása.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése