5.p.”Néhány perc Kisterenyén”
- ( - a – s - ) -
„Általában
elégedettek az emberek Kisterenyén a Vörös Október Termelőszövetkezet
tejboltjával. A tej minőségére, a tisztaságára semmi panasz. Jelenleg 20 tehén
áll a tsz istállójában, s ha 60 állna, annak is elfogyna a teje a tejboltban. A
tagok sem bánnák, ha az így lehetne. De sajnos nem lehet. Hirtelen nem
egészséges felemelni az állatállományt, de nem is bírnák a tagok kezelésüket.
Jelenleg örülnének, ha megfelelő épülethez jutnának, mert a mostaniban nem a
legjobb helye van a tejboltnak. Itt nem tudnák elhelyezni a tejhűtőt, a
szeparátort, pedig nagyon szeretnék megvenni. De van más problémájuk is,
amelyet szeretnének megoldani. Kántor János, a szövetkezet elnöke elmondja
miről van szó. Ha a tröszt a termelőszövetkezet területén lévő két épületet
nekik adná el, sokat segíteni a szövetkezeten. Elmondja azt is miért. Azért,
mert a két épületben négy családot tudnának elhelyezni. Míg a lakásokat meg nem
kapják nem tudnak tehenészt fogadni, baromfi telepet létesíteni. Pedig a
kertészet nagyon fontos lenne Kisterenyén, el tudnák látni a zöldségboltokat
mindennap friss áruval. Ezt tűzte ki célul a termelőszövetkezet.”
8.p.”Sport”
„Kisterenyei
Bányász – Mezőkövesd 3:1
Mezőkövesden
is igen jól ment a játék a kisterenyei fiúknak, s a csatáraik jól feltalálták
magukat a kapu előtt.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése