1.p.”Ünnepségek megyeszerte a 8.
vasutasnapon. Békevonat indult Kisterenyéről”
„Zenés
ébresztő fogadta korán reggel Kisterenyén a vasutasokat és a község dolgozóit.
A szovjet hősök emlékművének megkoszorúzása után 9 óra 20 perckor békevonatot
indítottak az állomás dolgozói. A 2. 500 tonna terhelésű vonat Tiszapalkonyára
vitte a nógrádi szenet. A vonat személyzetét Hatvanban a nőbizottság küldöttei
fogadták ünnepélyes keretek között. Az ünnepségen mintegy 400 vasutas, bányász
és más dolgozó vesz részt. Ebből az alkalomból 37 vasúti dolgozót
pénzjutalomban részesítettek, tízen pedig megkapták a kiváló vasutas
oklevelet.”
5.p.”Dicséretet érdemelnek”
„Befejezték
a cséplést a Kisterenyei Állami Gazdaságban. A gabona a mostoha időjárás
ellenére egészen jól fizetett. A búza 8, a tavaszi árpa 9,85, az őszi árpa 12
mázsát adott katasztrális holdanként. A cséplés a legnagyobb rendben ment.
Okulva a tavalyi esztendőn a gazdaság vezetői a legnagyobb körültekintéssel,
gonddal készítették elő a cséplést. Munkásaikat már jó előre biztosították. Azok
az emberek alkották a cséplő munkacsapatot, akik korábban az aratásnál is
segítettek. Mivel javarészük idegen, szállásról, ellátásról a gazdaság
gondoskodott. Ahogy Kisterenyén mondják, nagyon jól ment a munka az idén.
Az
elmúlt esztendőben, még szeptember közepén is cséplőgép zúgott itt, s most
augusztus első felében jelentette a gazdaság: végeztek a csépléssel.”
6.p.”Pálinka zugárus került
hurokra”
„Bejelentés
alapján indított nyomozást a megyei Pénzügyőri Parancsnokság a Kisterenyei
Állami Gazdaságban. A nyomozás igazolta a bejelentés valódiságát. V.I. a
gazdaság fogatos brigádvezetője és három társa hosszú idő óta foglalkozott
elsősorban cukorból készült pálinka eladásával. V. a pálinkát L.E. és özv. S.
S-né egerszóláti, K. D-né verpeléti lakosoktól vásárolta, literét 60-70
forintos árban.”
8.p.”Hírek”
„- 30-35
vagon zöldtakarmányra számít a másodvetésű növényekből a Kisterenyei Állami
Gazdaság.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése