5.p.”Több
mint 100 000 forint értékű munka Kisterenyén”
- Tudósítónktól -
„A kisterenyei tanács az idei
községfejlesztési feladatok végrehajtása során nagy gondot fordított a község
belső útjainak karbantartására, új járdák létesítésére, a fásításra, vagyis
elsősorban azokat a problémákat igyekezett megoldani, amelyek a lakosság
legégetőbb problémáját képezték. Így került sor a József Attila utcában mintegy
300 folyóméter makadám út építésére. Hozzáfogtak az Abonyi út kövezéséhez is.
Az utak építésére eddig közel 30 ezer forintot fordítottak. Ugyancsak 30 ezer
forintot fordítottak járdák építésére is. Így készült el a Szabadság és a
Rákóczi utcában a járda. A belső utak építése szükségessé tette vízlevezető
árkok létesítését és igazítását is közel 1 300 folyóméteren. Különös
gonddal kezelte a tanács a gyermekek problémáit, 8 600 forintért
gyermekjátszóteret létesített, az Úttörőház felszerelésének kiegészítéséhez
pedig 4 000 forinttal járult hozzá. Az eddig megvalósított feladatok értéke
Kisterenyén meghaladja a 100 ezer forintot, de nagyobb eredmények is
jelentkeztek volna, ha a lakosság önkéntes társadalmi munkája nagyobb mértékben
segíti a tanácsot. Reméljük, hogy az új tanácstagok munkáján keresztül a
dolgozók széles körét mozgósítja majd a községfejlesztési feladatok
megvalósításához, a község fejlesztéséhez, szépítéséhez.”
5.p.”Gyümölcsöst
telepítenek”
„Kisterenyén a Vörös Október
Termelőszövetkezet központja mellett lévő 3 kh. területre gyümölcsöst
telepítenek, hogy ezt a területet gazdaságosan használhassák ki. Az egy tagban
lévő gyümölcsöst főleg alma és cseresznyefából telepítik. Ezenkívül a kertészet
területén a patak mentén 250 besztercei szilvafát ültetnek.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése