1.p.”Javul a helyi
ipari vállalatok dolgozóinak kulturális és szociális ellátottsága”
„A
helyi ipari vállalatok dolgozóinak jobb kulturális és szociális ellátottságának
biztosításáért a megyei tanács végrehajtó bizottsága egész sor intézkedést hajt
végre. …
…Az
ipolytarnóci és kisterenyei téglagyárban
részben a vállalatfejlesztési alapból, részben pedig más beruházásból fürdőt és
öltözőt létesítenek. …”
4.p.”Ne így
valósítsuk meg a gazdaságosság elvét’” -
Balogh Gyula -
„…A
múlt év augusztus 28-i lapunkban orvosi jelentés alapján cikket közöltünk a
Kisterenyei Állami Gazdaság egészségügyi helyzetéről. Igaz, hogy ezután némi
javulás történt, de egyáltalán nem kielégítő. Sőt, az egyik ellenőrt dr.
M.J.-t, … méltatlan fenyegetéssel illették.
Pedig
mennyivel jogosabb volna azzal törődni, hogy az élelmiszerek megfelelő
tárolását biztosítsák. Ne forduljon elő, mint még a közelmúltban is, hogy a
szalonnát végig rágják az egerek. Majd a rágott részt levágják, a szalonnát
bepaprikázzák – s mint a dorogpusztaiak üzemegységek konyháján mondták- kiadják
a dolgozóknak. …”
5.p.”Szégyent
vallanak-e a Kisterenyeiek? A téli gépjavítás problémáiról” -
Vincze Istvánné -
„Még
január közepén történt, hogy a megyei gépállomási igazgatóság a kisterenyei
gépállomáson ellenőrizte az erő- és cséplőgépek, ekék, tárcsák, vetőgépek
javításának minőségét. Az ellenőrzésről felvett jegyzőkönyv a következőket
tanúsítja:
A
gépjavítás minősége sem kielégítő… Hiányzik a főmérnök és a műhelyi vezető
rendszeres ellenőrzése a munkálatoknál. …Különösen az ekék és erőgépek javítása
gyenge. …Ezek javító brigádjainak prémiumot kifizetni nem lehet. … Egy szóval
megállapították, baj van a kisterenyei gépállomáson megjavított gépek
minőségével. Keresve a bajok okát egy-kettőre előbukkan a szervezetlenség,
nemtörődömség s amiről aztán a jegyzőkönyv is beszél – az ellenőrzés hiánya,
meg aztán az örökös alkatrész probléma. Mert mi tagadás a gépjavítás mindig
gyenge oldala volt a gépállomásnak. Tavaly épp úgy, mint az idén. De most
nemcsak hogy az előírt 4 cséplőt, 2 vetőgépet, 6 tárcsát, 21 ekét és 21
erőgépet nem javították meg decemberben, a minőséggel volt a legnagyobb baj. A
lazaság a munkában, hogy előbb nagyjából legyenek rendben a gépek, s aztán
rátérhetnek az apróbb dolgokra, arra vezetett, hogy az udvaron a rosszul
kijavított gépek sora várta újra az alaposabb, gondosabb munkát. …Hogy a
gépállomás idáig jutott, hibás a gépállomás vezetősége… Az ellenőrzés óta már
jó másfél hónap telt el s azóta magukra találtak a kisterenyeiek is. Különböző
intézkedések születettek, melyek végrehajtása elősegíti, hogy kijavítva az az
ellenőrzés során meglévő minőségi hibákat határidőre teljesítsék a gépjavítási
tervüket. …
…Az
intézkedések helyességét már a kezdeti eredmények igazolják. …Ennyit röviden a
kisterenyei gépállomás gépjavításáról, mert kimeríteni ilyen röviden nem lehet
ezt. Mindensetre a történtekből tanultak Kisterenyén s komolyan hozzáláttak a
munkához, annál is inkább, mert nemsokára itt a tavasz, s mindenképpen eleget
akarnak tenni a rájuk háruló feladatoknak.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése