Bak Péter világot lát Terennén

Kedves és hűséges olvasóimat - határainkon innen és túl - ezúttal egy mesével ajándékozom meg.

Pékné Fejes-Marsinszki Ágnes: Bak Péter világot lát Terennén

Hol volt hol nem volt, a mocsaras TEKEVÖLGYÖN innen, a tövises-bokros TŰSESVÖLGYÖN túl, túl a KÁSAHEGYEN, túl a KIRÁLYHEGYEN, de még a kincsekkel teli ARANYHEGYEN is, élt egy BAK PÉTER nevű, ZSELLÉRJOGÚ ember, aki nagy CINEGEVERŐ, JÁKÓVERŐ hírében állt.

Volt kis zsebkendőnyi KENDERFÖLDJE, egy hold CSIPKÉSE, két hold KÖKÉNYESE, kis KÁPOSZTÁSA, - nem volt PARLAG egyetlen földje sem.

A friss vizet a CSIGAKÚTBÓL húzta, a NYÚLASBÓL nyulat fogott, a BÁRÁNYOSBÓL bárányt; amit nem tudott megszerezni magának tiszta úton, azt másoktól CSENTE el.

Mulatni a CSÁRDÁBA járt vagy a SERHÁZBA. Odafelé gyorsan ért, rövid úton járt; hazafelé nagyot került: csámborgott a BELSŐSORON, imbolygott a KÜLSŐSORON, megkerülte a CSIHAJTETŐT, hempergett egy jót a HEGYVÉGÉBEN, ténfergett a SZILASBAN, majd hazaért a CSAPÁSON át KALAPATRA.

Otthon, mivel nem volt józan, elhallgatta PRÉDIKÁLÓ feleségét, néha-néha csak ennyit morgott a bajusza alatt:

-POCSKAJ, pocskaj -, ami annyit tesz: jól van, jól van.

Az asszony átkozta az AKASZTÓDOMBRA valót, zavarta a RAVASZLYUKBA vagy éppen az ördögök lakta POKLOSBA.

Megelégelte ezt az ember, gondolt egy nagyot. Hívta régi cimboráját ORTÁS ZIMONYT, magukhoz vettek egy HALOM elemózsiát és elindultak együtt világot látni.

Bebarangolták a napsugaras VILÁGOSPUSZTÁT, így értek a kies KOPLALÓPUSZTÁRA, majd onnan a meredélyes PÁSTHEGYEN át a pócsok földjére, PÓCSHÁZÁRA.

Egy nagyot szökkenve a MÉZES GÖDRÉN át, máris BUDICSHÁZA határában kötöttek ki.

A KESZI erdejében hasukat megpakolták frissen szedett erdei szamócával, a TOBÓKA kútjánál szomjukat oltották.

A PORZÓHEGY lankáin – igencsak porosan – átereszkedve BOGÁRFÖLDÉRE jutottak. A KÖZMEZŐN át; ahol szöcskéket fogdostak és pillangókat hajkurásztak a tarka réten, értek el az óriástölgyekkel körülölelt hűs vizű forráshoz KRAKKÓVÖLGYBE. Itt jó fertályórát pihentek az árnyékban.

Mivel a DOMB mögött égi útján a nap már lefelé ballagott, úgy döntöttek, ideje hazaindulni a világjárásból.

BÜKKVÖLGYÖN még megtömték zsebeiket bikkmakkal, a HÁRSASON illatos hársvirágot gyűjtöttek, a SZŐLŐVÖLGYBEN csipegettek még egypár szemet az ízletes, nap csókját őrző aranyló bogyókból.

A két jó barát így ért el LAPPANBA, a sok gyaloglástól már igencsak megfáradtan vonszolták magukat MAJKÁSZ felé. A NAGY ORTÁS TETŐRE felkapaszkodva a napkorong már csak karnyújtásnyira ontotta bágyadt sugarait a vándorok felé.

A KÖZÉPERDŐ égig érő fáit maguk mögött hagyva érték el a KOZMA OLDALT, a BEREKGÁTI út pora ült meg rajtuk, tanújeleként a csavargó, kalandos útnak.

A terennei templom esti harangszója a LÓSZÉRŰN érte őket, onnan már csak egy szöcskeugrásnyira esik KALAPAT.

Hazaértek.

Otthon jót vacsoráztak az éppen akkor elkészült macsánkából és a tegnapi KACSAVÉGÉBŐL.

A megfáradt vándorok az éj takarója alatt álmukban újra és újra bejárták e csodás világot - Terennén.

(Helynevek forrása: A Nógrád Megyei Kisterenye nagyközség helynevei,Fenyvesi József és Fenyvesi Marianna munkája, Kisterenye, 1976.)