5.p.”Szupatak”
„Úgy
mesélik, hogy nemrégiben a kisterenyei piacon egy pesti ember alkudozott az
egyik tejfölt árusító asszonnyal és közben megkérdezte: ’Mondja néni, járt-e
már maga Budapesten?’ Az asszony köntörfalazás nélkül megmondta, hogy ’nem’.
Erre a pesti ember csodálkozva csóválta meg a fejét: ’Hát van még, aki nem járt
Pesten!’ Az asszony, akit sértett a vevő hangsúlya, ’Olyan nagyvalami az? Maga
sem járt még Szúpatakon.’ Meg kellett mondanunk, hogy nemcsak Pesten, de a
megyei, sőt a járási szervek, intézmények előadói között is jócskán akadnak,
akik még nem fordultak meg Szúpatakon, sőt, igencsak törniük kell a fejüket,
hogy hová is tegyék képzeletükben ezt a ritkán emlegetett ’községet’.
Tulajdonképpen
csak telep, közigazgatásilag Kisterenyéhez tartozik, önálló jelleget csak
fekvése és külön termelőszövetkezete kölcsönöz neki. Több mint három
kilométerre fekszik az ’anyaközségtől’, enyhe lejtésű hegyek védelmébe húzódva.
…”
5.p.”Egy interpelláció”
„…Több
olyan vélemény hangzott el, hogy a kisterenyei tanács, ahová közigazgatásilag
tartozik a település és a Kisterenye és Vidéke Földműves szövetkezet, amelynek
korszerű áruellátás a feladata, eléggé mostohán kezeli a községet. …”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése