8.p.”Sport – Őszi forduló előtt
Kisterenyén”
„Alig
fejeződött be még az NB II tavaszi küzdelemsorozata vasárnap már indul az őszi
forduló. A Kisterenyei Bányász labdarúgói már csak erre gondolnak és készülnek.
Most azonban érdemes visszapillantani az eddig szereplésre.
Van
még javítani való.
Az
együttes a 12 helyen végzett a 18 csapat közül. Ettől pedig jóval többre képes,
hiszen kitűnő játékos gárda áll Takács
Lajos edző rendelkezésére.
-Mégsem
nyújtották azt a fiúk, amire képesek – mondotta az edző.
-Úgy
láttam, hogy egy kicsit az akarással is volt baj…
-Sajnos
gyakoriak a sérülések. A legfájóbb a balhátvéd Király sérülése volt, hiszen az első két mérkőzés óta nem
játszhatott. Vanya Emil is csupán hét
mérkőzést játszhatott, mert tüdőgyulladása visszavetette. Koruhely Gézánál, legtapasztaltabb játékosunknál is gyakori a
sérülés, csak hatszor játszott, pedig játékára igen nagy szükség van. …
Mit
mutat a statisztika?
Az
eddigi mérkőzéseink a tizennyolcas keret tagjaiból tevődik össze a csapat.
Legtöbbször, tizenhétszer Csernák és Dobrocsi játszott. Tizenhatszor Magyar Mihály, Tarlósi és Kaszás. A tizennyolc labdarúgó közül
tizenhárom játszott jól. Legtöbbször, -
hétszer – Csernák és Szeberényi II., hatszor Tarlósi és Magyar és Szeberényi I. és
ötször Dobrocsi. A többiek általában
kétszer.
A
gőllövő listán Kaszás és Szeberényi II. vezet 5-5 góllal, négyet
lőtt Honti és Magyar, hármat Tarlósi, kettőt
Szeberényi I. , egyet pedig Juhász és
Bozó. Az együttes elég következetes
volt: a Kisterenyén játszott 9 mérkőzésből ötöt nyert, egyet vesztett és
háromszor döntetlent mutat a statisztika, de ezután már rosszabb a kép: ötször
vereséggel tért haza. …
…A
csapatnak és a vezetőknek is, a szurkolóknak is az a céljuk: jobban szerepeljen
az együttesük. Ezért kell összefogniuk és akkor valóra válnak terveik. A
Kisterenyei Bányász NB II-es labdarúgó csapata többre képes.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése