3.p.”Őszre már tanulnak benne”
„Több
mint hét millióból új gimnáziumi épületet kap Kisterenye. A nyolc tantermen
kívül lesz itt külön rajz, biológia, kémia és fizika terem, kétszáz
négyzetméteres tornaterem, továbbá főzőkonyha, ahol három és félszáz diákra
főznek majd. Hogy az iskolának tiszta, egységes vize legyen, a Csente-dűlőtől
másfél kilométer hosszú csővezetéket építenek. Az intézményt központi fűtéssel
látják el. Tizenötezer négyzetméteres udvarán van hely sportpályák létesítésére
is.
A
korszerűen felszerelt kétemeletes iskola szerkezetét május közepére fejezik be,
ezután állnak munkába a szakipari dolgozók. Az átadás határideje augusztus 31.
Az iskola vezetői, a tanulók és a diákok szülei társadalmi munkával járulnak
hozzá, hogy szeptember 1-én megkezdődhessék itt a tanulás.”
4.p.”Kiábrándítóan játszott a
Kisterenye”
„Bp.
Spartacus – Kisterenyei Bányász 4:0
Budapest,
Kőér utca, 200 néző.
…A
minden részében jobb hazai csapat végig nagy fölényben játszott. A Kisterenyei
Bányász csak időnként jutott el az ellenfél tizenhatosáig. … A Kisterenyei Bányász végig alárendelt
szerepet játszott, nem volt átütő erő a csatársorában. … A kisterenyei
csapatból senki nem dicsérhető.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése