3.p.”Év vége előtt a Kisterenyei
Téglagyárban”
„Zsúfolt
a készlettér, elegendő lesz a nyerstégla a kemence számára. Mazuk István bányász sok csille anyagot
szállított már a préshez. Sütő Ferenc
és Orkisz László kihordók az idén
több mint 3,5 millió égetett téglát adtak ki a kemencéből.
Év
elején elmaradással küszködtek a Kisterenyei Téglagyárban, most pedig már a
tervév befejezésére készülődnek. A legfontosabb most is a nyersgyártás
szorgalmazása, hogy amíg az időjárás engedi, elegendő mennyiséget
biztosíthassanak a téli folyamatos égetéshez.
Az
idén nem kevesebb, mint 17 ezer köbméter földet kellett megmozgatniuk a
bányászoknak, hogy legyen a prés számára elegendő anyag.
A
nyerstéglák nagy része már kazalozva várja a telet. Jelenleg közel kétmillió
nyerstégla van tárolva, ami a kemencének mintegy 4 hónapra biztosít munkát. A
nyersgyártási tervet a napokban szeretnék befejezni, de gyártanak amíg csak az
idő engedi, hiszen céljuk; legalább 6 hónapos előny biztosítása.
Az
éves égetési tervet is október első felében teljesítették az előzetes
számítások szerint és mintegy egymillió égetett téglát adnak év végéig terven
felül az országnak.
A
bányában, a présnél és a készlettéren éppen olyan szorgalmas munka folyik most
Kisterenyén, mint a kemencénél. Jelenleg nincsenek tárolási gondok, hiszen a
kihordók nem egyszer már várakozó gépkocsira rakodnak és melegen szállítják a
téglát. A kisterenyeiek pedig nemcsak a tervezett mennyiséget adják, hanem
egymillióval besegítenek a többi téglagyár elmaradásának behozásában is.”
7.p.”Hírek”
„-Kisterenyén
ezerötszáz forintos tűzkár keletkezett. F. I.-né gondatlansága miatt. F.-né a
tűzhelyből kiszedett izzó salakot a pajta melletti szemétdombra öntötte, de
lelocsolását elmulasztotta.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése