3.p.”Tél előtt a téglagyárban –
Az őszi kár ellenére sem lesz fennakadás” - B. J. –
„Kisterenyén.
A
kémény füstölög. Dolgoznak a behordók és a kihordók is.
-Van
elegendő nyerstéglánk, bár az októberi esős időjárás kárt okozott, 68 ezer
nyerstéglával kevesebb lett, mint szerettük volna. A kemence azonban termelhet
újig. Nem lesz leállás – magyarázza Csörgő Mihály, a fiatal gyárvezető. – Éves
égetési tervünket is túlteljesítettük és mintegy egymillió négyszáz ezer
téglával többet gyártunk.
-Milyen
fejlesztés lesz jövőre?
-Saját
erőből felújítjuk a présgépet. Már a szétszerelése folyik. Ezenkívül 360 ezer
forintos költséggel korszerűsítjük a bányát. Az idén még kilenc ember dolgozott
a bányában, de jövőre, már három elegendő lesz, ugyanis teljesen gépesítjük az
anyag előkészítését.
A gép
már a vállalat birtokában van. Most folyik a tervezés és február 25-e a
megvalósítási határidő, de meg is lesz – magyarázza.
-Építünk
egy 50-60 ezer tégla befogadására alkalmas szárítószínt is. Ezen kívül ezer
négyzetméter szabad szárító területet is elkészítünk.
-Jó,
hogy mindenkinek tudunk munkát biztosítani, aki csak maradt. Azután még a
vállalat legutóbbi értékelését nézegetjük, amiből kiderül: az engedélyezett 4
százalék helyett 0,5 százalékos selejttel dolgoztak. Ezer tégla elállításához
pedig a tervezett 18,5 óra helyett csak 15,4 használtak fel.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése