„Nem
pihen az idős mester, idős Szabó István új művével, a Lapátoló bányásszal
(Koppány György felvétele)
A
Meszes lankáján az impozáns partizánemlékmű, id. Szabó István Kossuth-díjas
szobrász alkotása ezüst fénnyel ragyog a tavaszi napsugárban.
Az
idős művész bencsúrfalvi műterme előtt üldögélünk, és előbb Madách szavait
idézem kérdezés helyett:
-’Be
van fejezve a nagy mű, igen
A gép
forog, az alkotó pihen.’
-Pihen-e
az alkotó?
Pista
bácsi mosolyog. Derűs a kedve: együtt a család, itthon van a pesti művésszé
lett Pisti fiú, Marci a kisunoka. Most jó az öreg kedve.
-Pihenni?
… Nincsen ilyen. Alig várom, hogy befejezzem a megbízásos munkámat, melyet
Szombathelytől vállaltam. Persze mindig van egy-egy időszak az életemben,
amikor nyugalmasabbak a napjaim – ez meglátszik a munkán, az alkotásokon is.
Most, a műterem renoválása miatt jó ideje felfordulás van körülöttem, de jólesik
majd megszépült környezetben dolgozni. A járási tanács jóvoltából minden újjá
születik körülöttem.
A
műterem előtt, kecskelábú asztalon hatalmas farönkből vágott, araszos
vastagságú lap, melyből domborművű figurák sejlenek elő.
-A
szombathelyi megbízatás – magyarázza, a pártszékház belső díszítésére. Ha
elfogadják.
-Miért
ne fogadnák?
-Mindenképpen
szombathelyi példát akartam, végül mégis egy általánosabb mezőgazdasági témánál
kötöttem ki. Sokfigurás kompozíció lesz a földosztásról. Kalapból húzzák a cédulát
az igénylők. A központi alakok mellett helyezkednek el a jellegzetes falusi
típusok: a mezőőr, a kapások csoportja, a gyalogmunkás, fogatos, mesterember, a
pásztoremberek, a juhász, a kondás.
-És
emellett?
-Készülök
az őszi, budapesti jubileumi tárlatra.
Meg
akarom faragni körtefába és márványba Ágasvári
Sándorné, a kisterenyei népművész és a Röpülj páva országos
népdalvetélkedőben nagy sikerrel szereplő karancskeszi Petróczy Andrásné
portréját népviseletben. Nemrég faragtam egy kisebb bányászfigurát és folytatom
a már korábban elkezdett mezőgazdasági témájú kompozíciósorozatomat is. Ezt a
hónapot még a műterem renoválásával kapcsolatos tennivalókra és rendezkedésre
szánom, de júniustól nyugalmasan dolgozhatok.
Rövid
szemlélődés után invitál Benczur Gyula egykori műtermébe, az ő mai alkotó
otthonába.
-Az
emberek – állapítja meg elismerően – nagy odaadással dolgoznak, igazán
beleadnak minden szükséges anyagot, úgy, hogy az én életemben már aligha szorul
restaurálásra az épület. A brigádvezető, Tornyos József kedves szomszédom,
minden szükségeset kiharcol a munkához. Még él az öreg Zsíros bácsi, aki itt
dolgozott Benczurnak, amikor az épült a műterem. Emlegeti is: meghagyta nekik
az építész, úgy csináljanak mindent, hogy nagy nagy művésznek lesz. Ma is abban
a szellemben megy a dolog. Csak a gazda, a művész változott.
Még
néhány nap, s a műterem újból benépesül Pista bácsi alkotásaival, megtelik az
alkotó-munka zajával.
-Nagy
öröm, nagy ajándék ez nekem. Nem kell pironkodnom a vendégek, látogatók előtt
az elhanyagoltságért. A megújult környezetben pedig még a munka is könnyebben
megy. Tervem bőségesen van, a mezőgazdasági sorozat hosszabb távra szóló
feladatot ad, s alig várom, hogy komolyan hozzáláthassak. Be van fejezve a nagy
mű, igen. …
A
nógrádi partizánok emlékét idéző, fémtestű emberóriás, ott csillog a tavaszi
fényben a salgótarjáni Meszes oldalán. Pista bácsi, az alkotó azonban nem
pihen. Tervekben kifogyhatatlan és munkában fáradhatatlan ő.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése