„A
Kisterenyei Gépjavító Állomás dolgozói évről-évre szép munkasikereket érnek el.
Az eredmények elérésében többek között sokat segít az üzemben kialakult
egészséges versenyszellem, mind a szocialista brigádokban, mind a szocialista
brigádokon kívül. Nem véletlen tehát, hogy utóbb már minden évet kiemelkedő
eredménnyel zárnak, és a szorgos kollektíva jutalomban, kitűntetésekben
részesül. Tavaly is remek sikereket értek el a jubileumi munkaversenyben,, az
idén már úgy határoztak, hogy a X. pártkongresszus jegyében igyekeznek fokozni
eredményeiket.
Ez a
vállalkozásuk minden bizonnyal eredményes lesz, amit az is tanúsít, hogy a
vállalat tervét már eddig is túlteljesítette.
A
Kisterenyei Gépjavító Vállalat sokirányú tevékenységet folytat: a műhelyek,
irodák egy fejlődő üzem vagy gyár képét mutatják. Újabbnál újabb műhelyek nőnek
ki a földből, a hozzájuk tartozó szociális beruházásokkal együtt. Jól
szervezett munkát végeznek itt a különféle brigádok tagjai, köztük az asszonyok
is, akik mind nagyobb létszámban jutnak munkához az egyre bővülő üzemben.
Itt
készült el tavaly a bogyósgyümölcs-betakarító gép mintapéldánya. A kísérleti
gép módosított változata is elkészült, ezt a prototípust június 22-én adták át
Budapesten, ahonnan kísérleti kipróbálásra Vámosmikolára viszik.
Jól
dolgozik Bakos József brigádja is,
ennek a brigádnak a termékeit a Budapesti Vaskereskedelmi Vállalat veszi át.
Készítenek kerítést, vaskaput, elszívó berendezéseket; öt hónap alatt
nyolcszázezer forint értéket állítottak elő. A kapuüzemnek jelentős része van
abban, hogy a gépjavító hétmillió forintos tervének felét (3,5 millió forintot)
május végéig teljesítették.
A
présműhely 106 dolgozója kiérdemelte a Szocialista címet, amiben nagy részük
volt a női dolgozóknak is, akik hatvanegyen vannak. Az üzem jelentős mennyiségű
árucikket állít elő csehszlovák megrendelésre. Az SZK-4-es kombájnokhoz ötezer
szalmarázó ládát készítettek, azonkívül húszezer rostát és hétezer rostatoldót.
Ők állítják elő többek között a kapuk alapanyagát is. Magyar megrendelésre
alkatrészek is készülnek ebben a műhelyben: így többek között ötezer
tengelykapcsoló kiemelő nyelv. Az alkatrészen kívül vágóollóra és Moszkvics
gépkocsi-berendezésekre is felvettek rendelést.
A
Kisterenyei Gépjavító Állomás dolgozói a X. pártkongresszus évét szép
versenyeredményekkel, újabb kiemelkedő sikerekkel kívánja befejezni.”
7.p.”NB-s bajnokság”
„Kisterenye
– Zp. Építők 1:0
Nagyon
jó iramú, színvonalas, változatos találkozó. …”
8.p.”Hírek”
„-Ismét
elnyerte az Élüzem címet múlt évi munkájával a kisterenyei fűtőház
kollektívája. A jubileumi és a kongresszusi munkaversenyben célul tűzték ki, a
címet ebben az évben is megőrzik.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése