„Közkedvelt
szórakozóhely Kisterenyén, a népkert. Ősi parkból alakították ki. A község
lakosságán kívül a környékről is szívesen járnak ide pihenni, szórakozni a
dolgozók. A községi tanács nagy gondot fordít arra, hogy az ősi park eredeti
formáját fenntartsák. Évente 50000 forintot költenek erre. A kastélyon kívül
- amelyben a járási és községi könyvtár
székel – felújították az eredeti formáját megőrizve. Most felújítják a parkban
lévő más épületeket is. Erre a célra 60000 forintot költenek. A népkert jövőjét
illetően tárgyalások folynak. Művésztelepet kívánnak a parkban létesíteni. Itt
rendeznek országos megyei kiállításokat. A tárgyalásokból arra lehet következtetni,
hogy a tervet rövid időn belül megvalósítják.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése