„Sokan
kapkodva fogyasztották el az ebédet vasárnap délben Kisterenyén. Az újságokban
megjelent közlemény szerint ugyani az NB II. északi csoportjának Kisterenyei
Bányász –Miskolci VSC bajnoki labdarúgó mérkőzés 12:30 órakor kezdődött volna.
De nem így történt!
Kisebb
cirkusz előzte meg a találkozót. A miskolciak 12:30-ra kérték a kezdést a
ligaülésen, a kisterenyeiek pedig 15 órára. Előzetes, telefonon történt
üzenetváltás ellenére már vasárnap délelőtt megérkeztek a vonattal a
vendégcsapat játékosai. A kisterenyeik kötötték az ebet a karóhoz és nem voltak
hajlandók 12:30 órakor kezdeni. Végül egyik fél sem kerekedett felül: ugyanis a
találkozó kompromisszum után 14:45 órakor kezdődött el.
Kér
volt ezért a hercehurcáért. Ugyani mindennek a levét a hazai nézők itták meg –
vagy inkább az ebédjüket nem ették meg.”
7.p.”Erőfelmérés”
- Tóth András -
„Jászberényben
a városi TS rendezésében bonyolították el a Zagyva Kupa női röplabda tornát. A
három csoportban 8 csapat küzdött a helyezésekért. Tavaszi időben, kitűnő
talajú pályákon játszották le a mérkőzéseket. Nógrádot mindhárom NB II-es női
csapat képviselte: az újonc Kisterenyei Bányász, az SBTC és a Zp. Építők. … A
nógrádi csapatok közül … a Kisterenyei
Bányász hatodik. …
…A
Kisterenyei Bányász neves fővárosi együttest győzött le első mérkőzésén igen jó
játékkal, a FERROGLOBUS csapatát múlta felül minden vonatkozásban. …”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése