7.p.”Kitűnő játékkal győzött a
Kisterenyei Bányász” -
Dr. Jaeger Ede -
Női
eredmények
Kisterenye
– DVTK 3:0
Kisterenye.
Az idényzáró mérkőzésen nagyszerű játékot produkáltak a kisterenyei
lányok. … A végig nyílt és izgalmas
mérkőzésből a meggyőzőbb játékot mutató hazaiak megérdemelten kerültek ki
győztesen. Molnár László edző
elégedett volt a teljesítménnyel. A csapat minden tagja jól játszott, de
közülük is kiemelkedett Szabó, Bokor, Zsidai és Lőrincz.”
8.p.”Beomlasztották Tordast”
„Tordas-aknát
a nógrádi szénbányák a visszafejlesztési tervnek megfelelően megszűntette. Az
idén a bányamentők kezdték meg az aknában lévő értékek visszanyerését. A
berendezéseket, anyagokat már elszállították a többi még üzemelő bányákhoz.
Több mint egymillió forint értékű anyagot mentettek ki. Ma már csak a külszíni
épületek jelzik, hogy Tordas valamikor bánya volt. Az akna bejáratát
beomlasztották, a külszíni nyílásokat, függőaknákat is betömték már. Az
épületek értékesítésre kerülnek.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése