„Kisterenyén
július elején megkezdik a nógrádi etázskazánok sorozatgyártását. Szegedről
sikerült biztosítani a szükséges öntvényeket, és így most már nincs akadálya a
folyamatos munkának. A kazánokat az eger-salgótarjáni TÜZÉP értékesíti majd. Az
idén a Karancs 20-as típusból 65 darabot gyártanak az eredetileg tervezett 60
helyett. …”
7.p.”Kettős siker a Nyári
Kupában”
„Kisterenye
– Bp. Középítők 4:0
Kisterenye,
300 néző
Sportszerű,
jó iramú mérkőzés. A 8. percben Nagymajdon
talált a hálóba. 1:0. Tartós hazai fölény alakult ki. A 22. percben Vanya 20 méterről lőtt óriási gólt. 2:0.
Szünet után sem változott a játék képe. A 68. percben Tarlósi lőtt a kapuba, majd Kovács állította be a végeredményt. … A
győzelem ilyen arányban sem túlzott. …”
8.p.”Rekonstrukció Kisterenyén”
„Kisterenyén
a nógrádi szénbányák traktorgyártó üzemrészében rekonstrukciót hajtanak végre.
Új technológiai sort alakítanak ki, ezzel a termelési költségeket mintegy nyolc
százalékkal tudják csökkenteni az előzetes számítások szerint. A rekonstrukció
során javítják a dolgozók munkakörülményeit, megoldják az üzem szellőztetését,
ugyanakkor már most felszerelik a központi fűtést is. Az eddigi kézi
anyagmozgatásról targoncás szállításra térnek át, amivel ugyancsak munkaerőt
takarítanak meg.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése