8.p.”Palóctalálkozó Parádfürdőn –
Utaznak a kisterenyei művészek is” - Gyóni Gyula -
„Négy
megye palóc hagyományokat kutató, istápoló központjában Egerben bejelentették,
hogy az idén május huszonnegyedikén rendezik meg a már hagyományos palócnapot,
amely egyébként a felszabadulásunk negyedszázados jubileumát köszöntő országos
programban is helyet kapott. S közvetít róla a tv!
Ez alkalommal gazdag anyagú kiállításon mutatják be a palóc világ régi emlékeit, és legutóbbi huszonöt éves fejlődését.
Ez alkalommal gazdag anyagú kiállításon mutatják be a palóc világ régi emlékeit, és legutóbbi huszonöt éves fejlődését.
A
májusi vasárnap kiemelkedő eseményének valójában a népviseletbe öltözött
ezertagú parasztkórus fellépése, s az a színpompás felvonulás, délutáni
táncverseny ígérkezik, amelyen gondos zsűrizéssel válogatott művészegyüttesek
szerepelnek.
A
palócföldi népművészek – akik között ott lesznek majd a kisterenyeiek is –
mellett természetesen még számos más szereplője lesz a palócföldi fesztiválnak.
…”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése