„A
kisterenyei Művelődési Ház népszerű ’palóc csoportja’ több érdekes produkcióval
készül az elkövetkezendő ünnepségsorozatokra. A csoport főleg a népi
hagyományok felelevenítését, tolmácsolását illetve a népszokások, népviseletek
felkutatását, bemutatását tűzte ki célul.
A
csoport Kómár Sándorné vezetésével,
és a citerazenekar közreműködésével a közelmúltban mutatta be a Leánykérés című
jelenetet, és most tanulják a Libapásztorlány című népi játékot. A fiatalok
népdalok előadásával neveztek be az ’Ünnepelj velünk!’ a KISZ – és a
Művelődésügyi Minisztérium által előírt mozgalomba.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése