2013. május 4.

Nógrádi Népújság II. évf. 89. szám 1957. november 9.



5.p.”Vasutas Híradó”
„Kisterenye: A fűtőház dolgozói kimagasló teljesítményről számoltak be. Az év első kilenc hónapjában egy havi feladatnak megfelelő túlteljesítést értek el az áruszállításban és a haszonkilométer tervének teljesítésében. Javítaniuk kell még a szénfelhasználásban, amelyet szeptemberben jelentősen túlléptek. Megtudtuk még azt is, hogy Prosnyák Miklós és Tóth A. István mozdonyvezetők két fővizsga között – kiemelkedő – 224 ezer kilométeres teljesítményt értek el. Ezt az eredményüket elsősorban annak köszönhetik, hogy gondosan ügyelnek a kazán tisztaságára, a vízlágyítási előírások megtartására.”

6.p.”Kísérletek a TH-gyűrűk megjavítására”
„A nagy nyomás miatt az alkalmazott TH-gyűrűk eldeformálódtak, s újbóli felhasználásuk nem vált lehetővé. Új TH-gyűrűk alkalmazása viszont nagyban növelné az önköltséget. Most Kisterenyén kísérletek folynak a megrongálódott TH-gyűrűk újbóli felhasználására. Amennyiben a kísérlet sikerül, úgy jelentősen csökken az új vasbiztosítási anyag felhasználása.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése