1.p.”Növekszik a tehénállomány”
„A
Kisterenyei Vörös Október Tsz-ben miután az új 50 férőhelyes szarvasmarha
istálló elkészült, 8 tehénnel növelte tehénállományát, amely így 20-ra szaporodott.”
1.p.”Megkezdik a vasút
felújítását Hatvan és Salgótarján között”
„A
napokban adtunk hírt arról, hogy több mint 100 millió forintos költséggel épül
a műút Hatvan és Salgótarján között. Most egy újabb nagyarányú munka kezdetéről
számolhatunk be olvasóinknak. 1958-ban megindul a Hatvan-Salgótarján közötti
vasútvonal felújítása. A visszavonuló német csapatok borzalmas pusztítást
vittek végbe ezen a vasúti pályán, jóformán az egészet kiforgatták a helyéből.
A 60-70 éves sínek, a rendszeres karbantartás hiánya miatt (nem volt elegendő
munkaerő) az időjárás viszontagsága az elmúlt 13 évben alaposan próbára tették
ezt a vonalat. …
…Sor
kerül meg a kisterenyei és pásztói állomások befogadóképességének növelésére
is. Ha az új vágány elkészül, akkor a lehetőségekhez képest a mostani
engedélyezett 50 kilométeres sebesség helyett előreláthatólag 100 kilométer
lesz a vonatok közlekedési sebessége. …
…A
munkálatok költségkihatására jellemző, hogy az új vágány megépítése
kilométerenként körülbelül egy millió forintot emészt fel. …
…Ebből
az összegből felvonulási épületeket is készítenek Pásztón, Nagybátonyban és
Kisterenyén. …”
6.p.”Sport”
„Kisterenyei
Bányász – Kazincbarcika 4:1
Igen
nagy meglepetés volt a kisterenyeiek ilyen arányú győzelme a jó erőkből álló
kazincbarcikai együttes ellen. A mérkőzés nagyobb részében a kisterenyei fiúk
voltak fölényben, s ezt a fölényt a csatáraik igen eredményesen használták is
ki.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése