1.p.”A
féléves terv teljesítéséért! Bányászaink sikere, 3 napos előny az első féléves
terv teljesítésében”
„Az első félévi terv
teljesítéséért folytatott küzdelemben megszületett az első győzelem szénmedencénkben.
…
…A kisterenyeiek és a kányásiak
5-5, a rónaiak és ménkesiek 4-4, a szorospatakiak 3 napos előnyre tettek szert
az első félévben, mégpedig úgy, hogy a mennyiségi termelés mellett minőségi
tervüket a rónaiak 108, a kisterenyeiek 91kalóriával javították féléves
átlagban.”
4.p.”Az
ifjúság előkészítése az új élet építésére”
- Fenyvesi József isk. ig. –
„…Igaz, az 1959/60. tanév csak
most fejeződött be és következik a nyári szünet, de már most meg kell kezdenünk
a felkészülést a következő tanévre. Már most hozzá kell fogni az üzemekkel való
kapcsolat megteremtéséhez, hogy az új tanévben zavartalanul beindulhasson a
munka és még jobb lehetőségekkel, mint az elmúlt tanévben.
Iskolánknál az elmúlt év
szeptemberében indult meg a gyakorlati foglalkozás az V. osztályosok számára.
Mint más iskolák esetében is tapasztaltuk, nálunk is segítettek az üzemek és
szakemberek abban, hogy jól felszerelt tanműhelyben indulhasson meg a munka.
Tanulóink általában jól dolgoztak és kézügyességük fejlődött. Az átlagos
tanulmányi eredmény is szépen alakult. (IV. osztályban 3,45, V. osztályban 3,51
volt az év végén az átlaguk).
A kisterenyei fűtőház
vezetőségének kezdményezésére azonban arra is lehetőség nyílt, hogy a VI.
osztályos fiú tanulók számra induljon gyakorlati foglalkozás a MÁV fűtőház
műhelyeiben. Most főleg ennek tapasztalatairól szeretnék írni.
Tanulóink három brigádban
hetenként egyszer (délután) voltak dolgozni a fűtőház géplakatos,
villanyszerelő és asztalos műhelyben. Elsősorban ők segítettek abban, hogy a
kapcsolat még jobb legyen az üzemmel. Örömmel és nagy odaadással dolgoztak
együtt a felnőttekkel. Egészen rövid idő alatt szép eredményt mutattak fel.
Öntudatosodtak, ügyesedtek, ismereteiket bővítették és főleg megszerették a
munkát, megtanulták becsülni a munkát és tisztelni a jó szakmunkást. Közelebb
kerültek az élethez, az üzem dolgozói pedig jobban ismerik az iskola problémáit
és többet segítenek. Tapasztalatunk lényege tehát az, hogy az élettel való
szoros kapcsolat a helyes út. Nem az a lényeg, hogy iskolán belül hozzunk létre
szövetkezeteket, vagy egész kis üzemeket, hanem a tanműhely mellett dolgozzanak
tanulóink megfelelő beosztással, termelőszövetkezetekben, üzemekben, mert az
élettel való szoros kapcsolatot csak így lehet megteremteni. …”
4.p.”A
fűtőház főnökének véleménye” - Márföldi Gyula fűtőházi főnök -
„…Helyesnek találom azt is, ha a
nevelők, az iskolák pedagógusai, ha nem is mindig, de időnként részt vesznek az
oktatásokon, mert így saját ismereteiket is bővítik.
A politechnikai oktatás
beindulásakor úgy gondolták, hogy ez túlmunka és zavarja őket mindennapi
tevékenységükben. Egy-két hónap után azonban az bizonyosodott be, hogy a
gyerekekkel való foglalkozás hozzánőtt a mindennapi munkájukhoz. …
…Az eddigi eredmények alapján még
nagyobb kedvvel és szélesebb körben fogjuk előkészíteni a következő tanév ilyen
irányú munkáját.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése